Kisdöntős a Detroit

F. Z.F. Z.
2008.05.15. 00:43
Címkék

Az egész ligát tekintve elsőként jutott be a főcsoportdöntőbe a Detroit Pistons, amely hazai pályán 91–86-ra megverte az Orlando Magicet, és 4–1-es összesítéssel megnyerte a keleti elődöntőt. Az alapszakaszt a második helyen záró együttes mindössze 36 százalékkal dobott a mezőnyből, ám pocsék teljesítménye ellenére is győzni tudott, mert a büntetőket jól (28/32) értékesítette. A meccs gólkirálya most is, ugyanúgy, mint a negyedik találkozón, Richard „Rip” Hamilton volt, aki Orlandóban 32, most pedig 31 pontot szerzett. A 30 esztendős bedobó pótolta a combsérülése miatt ezúttal is hiányzó klasszis, Chauncey Billups pontjait. A Pistons az első csapat a Los Angeles Lakers után az NBA-ben 1980 óta, amelynek sikerült egymást követő hat szezonban bejutnia a főcsoportdöntőbe, s emellett új rájátszásbeli rekordot is felállított azzal, hogy mindössze három labdaeladása volt a mecscsen. A Detroit a kisdöntőben a Boston–Cleveland párharc (2–2) győztesével mérkőzik.

Meglegyintette a kiesés szele a San Antonio Spurst, amely 101–79-re kikapott a Hornetstől. A címvédőnek meg kell nyernie a hatodik meccset hazai parketten, hogy kierőszakolja a hetedik, sorsdöntő öszszecsapást, amelyet – ha egyáltalán lesz – New Orleansban játszanak.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája