Bakó Zoltán: Csak az Eb volt a tét

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék
Az olimpiai időrend szerint a férfiak 1000 méteres számaival, illetve a női 500 méteres négyessel megkezdődött Szegeden az Európa-bajnoki és Világkupa-válogatóverseny, amelyen ezúttal a négyesek voltak a középpontban.

Kucsera Gábor bedugott füllel, zenét hallgatva készülődött a nap első döntőjére, a férfi egyesek versenyére. Feszültnek látszott, pedig számára ezen a napon sokkal fontosabb számnak tűnt a férfi négyes fináléja.

„Kicsit izgatott, rég ment már egyest” – mondta edzője, Sári Nándor, aki nem titkolta, ha „Kucsi” hozza ezt a számot, mindenképpen szeretné rajthoz állítani őt a jövő heti, milánói Európa-bajnokságon és a Világkupán is, amelyen a tavalyi, duisburgi világbajnokságon 6. helyen záró Benkő Zoltán (ő ezúttal nem állt rajthoz) mellett a B-egység lenne.

És Kucsera hozta a futamot. Nem is akárhogyan! Jó fél hajót vert az athéni olimpián ebben a számban szereplő Kökény Rolandra.

„Egy kicsit tartottam tőle, de végül nem okozott nagy fejtörést. Sőt rá tudtam pihenni a négyesre, az utolsó kétszáz méteren már kiengedtem. Meglehet, Kökény Roland is inkább a csapathajóra koncentrált” – értékelt Kucsera.

A női négyesek versenyében nem engedett ki a Kovács Katalin nélkül kiálló, ezúttal Paksy Tímea, Kozák Danuta, Fazekas Krisztina, Benedek Dalma öszszetételben rajtoló női négyes, amely majdnem egy hajót vert a Janics Natasa által összetoborzott, ígéretesnek tűnő Janics, Medveczky, Faldum, Csipes kvartettre.

„Bár nyertünk, nem vagyunk elégedettek, mert nem jött össze a taktikánk” – mondta Benedek Dalma, aki azonban a taktikáról csak annyit árult el: hipertitkos.

„Az óra ellen mentünk, nem árulom, el mennyit kellett volna teljesítenünk. A lényeg, hogy elbuktunk” – tette hozzá Paksy, aki elmondta: az új négyes igazi próbája a milánói Európabajnokság lesz.

Érvényes ez a férfi négyesre is, amelyben az Eb- és Vk-indulás jogáért három egység is vízre szállt péntek délután, s végül az 500 méternél remekül ellépő Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor négyes aratta le a babérokat.

Míg Kameráék a győzelmet ünnepelve már a karjukat lendítették a magasba, a Storcz Botond, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta négyes a második helyért volt óriási csatában – Bakó Zoltán fiai célfotóval lettek másodikak, hajszállal előzték meg a Gyökös Lajos sztrókolta szegedi hajót.

„Volt, aki nagyon készült erre az összecsapásra. Nem mi voltunk azok – summázta a látottakat Bakó Zoltán. – Vereckei Ákos az elmúlt időszakban ínhüvelygyulladással küszködött, és felkészülésünk nem tart ott, hogy igazán jó pályákat menjünk négyesben. Még négy hetünk van a Világkupáig, vagyis nincs ok az aggodalomra: itt csak az Európa-bajnoki indulás dőlt el.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
1 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
1 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
1 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
2 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
2 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
3 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik