NBA-szabályok Európában

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.04.29. 17:39
Címkék

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) április végi, pekingi ülése után úgy döntött, hogy 2008. október 1-jétől kisebb szabálymódosításokat vezet be, és az európai játékot egyre inkább az NBA-hez hasonlóra formálja. A tagországokban és a FIBA rendezvényeken az olimpia után szabályos lesz a földön csúszás a labdát birtokló játékos esetében (korábban ezért lépéshibát ítéltek), illetve a labda akkor kerül a támadó térfélre, ha a játékszeren kívül a labdát vezető játékos mindkét lábával átlépi a felezővonalat. Ha egy védekező játékos hátulról vagy oldalról kerül testi érintkezésbe ellenfelével, hogy megakadályozzon egy gyors indítást, lefutást, akkor tette a jövőben sportszerűtlen hibának minősül. Technikai hibát fújnak a bírók, ha a játékos túl szélesen használja a könyökét, még akkor is, ha nem kerül sor konkrét kontaktusra. Az új szabályokra vonatkozólag Hartyáni Zsolt játékvezető, a FIBA technikai bizottságának tagja elmondta, hogy a csúszást érintő módosításban nagy szerepe volt a magyar szövetségnek, ugyanis konkrétan az MKOSZ javasolta az ide vonatkozó változtatást. Az igazán újító szabályok egyébként 2010-től lépnek érvénybe. A hárompontos vonal az eddigi 6.25 méter helyett 6.75 méternyi távolságra kerül, a büntetőterületet az eddigi trapéz alak helyett téglalap alakban kell felfesteni a pályára.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik