Újra a tenisz a fontos

Az elmúlt két és fél hónapja nem sikerült tökéletesre. Ön hogyan értékeli ezt az időszakot?Az elmúlt két és fél hónapja nem sikerült tökéletesre. Ön hogyan értékeli ezt az időszakot?

Egyértelműen negatívan. Hiába ment jól a játék az edzéseken, hiába győztem le nagyágyúkat is, a meccseken túl nagy nyomást éreztem magamon. Nem a korábban megszokott laza, úgymond normális teniszemet játszottam, hanem idegesen mentem fel a pályára, ráadásul később már a sikertelenség is bosszantott.

Gondolom, az önbizalmának sem tettek jót a kudarcok.

Nem is tudtam emiatt megvalósítani, amit edzéseken gyakoroltunk, görcsösen, túlzott akarással teniszeztem, ennek tudható be a rengeteg kettős hiba, amelyet ütöttem – pedig a szervám lenne az egyik legerősebb fegyverem. Emellett fáradékonyabb is voltam az utóbbi időben.

Tavalyi menetelése után mindenki többet is vár öntől.

Így van, a szurkolók, az edzők – mindenki jobb eredményekre számított, ahogy én magam is. Szerencsére azonban olyan edzőkkel dolgozhatom, akik nem engem hibáztatnak mindenért, hanem igyekeznek megtalálni a kudarcokat kiváltó okokat.

Kissé a másfél évvel ezelőtti helyzetre emlékeztet a mostani szituáció: akkor sem lehetett tudni, miért nem megy önnek a játék, míg hónapok szenvedése után ki nem derült, hogy mononukleózisban szenved.

Ne is mondja! Számtalanszor eszembe jutott a betegség, aggódtam is emiatt eleget. Ahogy most hazaértem Indiából, szinte az első dolgom volt elmenni vérvételre. Szerencsére ezúttal nincs nagy baj, csak vashiányom van, ez okozta a fáradékonyságomat. De megúsztam annyival, hogy vitaminokat kell szednem.

Ha már az aggódásnál tartunk: az elmúlt hetek szórványos hírei úgy szóltak, hogy a vereségek ellenére töretlen a lelkesedése. Vagy ez inkább csak a „hivatalos álláspont” volt?

Egy ideig igen… Mostanában azonban már valóban optimista vagyok, sikerült összeszednem magam.

Látszik is önön, sokkal mosolygósabb, mint akár másfél hónapja.

Pedig még csak nem is vagyok különösebben jókedvű, de érzem, megtaláltam a helyes utat.

Ehhez mi kellett? Nagyokat beszélgettek az edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal az elmúlt hetekben? Vagy álmatlanul feküdt a hotelszobájában a versenyek után, és egymaga őrlődött a kudarcok miatt, míg meg nem fejtette az okokat?

Egyértelműen az utóbbi. Nagyon sokat rágódtam a történteken. Nem tehetek róla, ilyen típusú ember vagyok, nehezen beszélek a problémáimról bárkinek is. Az edzőmnek is harapófogóval kellett kihúznia belőlem mindent, de végül csak sikerült… Ráadásul neki hatalmas a tapasztalata, ismeri a hasonló helyzeteket.

Megvan tehát a sikertelenség oka.

Úgy érzem, igen. A múlt év végi alapozás alatt kezdődtek a gondok: nagyon szétszóródott a figyelmem, már nem csupán a teniszre koncentráltam. Továbbra is sokat edzettem – bár a könyökfájásom miatt alkalmazott új szervamozdulatot akkor még nem tudtam eleget gyakorolni –, de a tréningek között számtalan programom volt, és mindig az járt a fejemben, épp odaérek-e idejében a következőre. Nem volt időm az edzések előtt kényelmesen felöltözni, ráhangolódni, utána üldögélni egy kicsit, nyugodtan lezuhanyozni, hanem mindig csak rohantam egyik helyről a másikra, elvégre rengeteg meghívásnak kellett eleget tennem: erre ment rá az év első tornája. Utána pedig voltak remek edzéseim, az Australian Open mégis tragikusan sikerült – ez nagy kudarcélmény volt. A sok munkának ugyan végül meglett a gyümölcse Párizsban, ahol a fináléba jutottam, de aztán kezdődött minden elölről. Top húszas játékosként ráadásul a WTA iránt is rengeteg kötelezettségem van, a versenyek idején számos rendezvényen kell részt vennem, ez is megosztotta a figyelmemet.

Mi hozta meg végül a változást?

Elhatároztam, hogy kizárólag a teniszre koncentrálok.

Meg ne haragudjon, de ez túlságosan is egyszerűen hangzik – ha akarom, elhiszem, ha akarom, nem.

Valójában azonban nagyon nehéz döntés volt. Dohában, a japán Szugijama Aj elleni vereség után érett meg bennem az elhatározás. Épp onnan utaztunk át Dubaiba, mikor közöltem az edzőmmel, hogy kérek még egy szabadnapot, amikor ütőt sem akarok látni, utána azonban kizárólag a teniszre figyelek. Ő persze nem nagyon hitt az egészben, el is csodálkozott, amikor látta, mekkora intenzitással vetem magam a munkába. Azt mondta, egy új Ágit látott a pályán.

Jól meglepte…

Majdnem annyira, mint előtte a kudarcokkal. Utólag elmondta, ő is számított a nehéz időszakokra, de hogy ilyen mélyre kerülök, arra nem gondolt. Büszke vagyok rá, hogy sikerült elszánnom magam, és kikászálódnom a gödörből. Most ismét minden edzést roppantul élvezek, nagyon hasznosak is, az utolsó, bangalore-i meccsemen pedig, bár kikaptam, már éreztem, hogy a játékom is határozottan javul. Természetesen még sok munkám lesz, de érzem, ismét jófelé haladok.

A személyisége mennyit változott az utóbbi hónapok hatására?

Nem tudom. Ön szerint változott?

Ismerek efféle véleményeket: Szávay Ági nagyképű lett, volt néhány jó meccse, és elszaladt vele a ló, most pedig szépen a helyére került.

Hát...

Akkor tényleg szerencse, hogy nem olvasom a rólam szóló cikkeket...

Komolyra fordítva a szót, természetesen változtam valamennyit, de nagyon igyekszem odafigyelni arra, hogy továbbra is ugyanaz a kedves lány maradjak, aki korábban – épp csak az időm kevesebb a szurkolókra, az újságírókra, mindenkire. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy mindig lesznek irigyeim, és nem fog mindenki szeretni – de ez talán nem is baj.