Kobe Bryant ismét varázsolt

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék

A rájátszás színvonalát idéző, a meccset feszültséggel és klaszszis teljesítményekkel megfűszerező találkozót játszott egymással az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport két gigásza, a Los Angeles Lakers és a Dallas Mavericks. A hosszabbításban 108–104-re diadalmaskodó hazai csapat szupersztárja, Kobe Bryant újfent, ki tudja hányadszor, megcsillantotta kivételes képességeit, 52 pontjával gyakorlatilag egymaga győzte le a vendégeket. A bedobó góltermése saját és az egész ligát tekintve is idénycsúcsnak számít. Pedig nem úgy kezdődött, hogy Bryant nagy napja lesz, hiszen az egyébként karrierje során eddig a büntetővonalról 84 százalékkal teljesítő klasszis az első tíz szabaddobásából hetet (!) elhibázott – utána zsinórban 17-et értékesített –, ám a negyedik negyedben a hátára vette csapatát. Az utolsó tíz percben a Lakers 28 pontjából 22-t magára vállalt.

„Ezzel a meccsel is üzenjük mindenkinek, komolyan kell minket venni, és valódi bajnokesélyes csapat vagyunk” – fogalmazott a 29 éves Bryant, aki pályafutása során 22. alkalommal jutott félszáz pontig vagy annál tovább.

Közben a Houston Rockets megállíthatatlanul menetel: a 22 pontos Tracy McGrad segítségével repesztő gárda sorozatban 15. győzelmét aratta, miután hazai parketten 103–89-re nyert a Denver Nuggets ellen. Ezzel a sikerrel a Rockets beállította a klubrekordot, amelyet korábban kétszer ért el az együttes, legutóbb az 1993–1994-es idényben, amikor a bajnokságot is megnyerte a Hakeem Olajuwon nevével fémjelzett alakulat. A győzelmi széria azért is számít nagy teljesítménynek, mert az előző három mérkőzést már a lábujjtörés miatt hiányzó kínai Jao Ming nélkül érte el Rick Adelman főedző legénysége.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
25 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
37 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
45 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
1 órája

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik