Jelszó: egyre feljebb

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék

Némi túlzással ki lehet jelenteni, hogy a jelenlegi Marso-Vagép Nyíregyháza a férfibajnokság legjobb formában lévő együttese. Déri Csaba gárdája az előző öt mérkőzéséből négyet megnyert, s egyetlen veresége alkalmával is 39 percig vezetett Pakson. Legutóbb, szombaton a Hódmezővásárhelyt múlta felül 94–80-ra, imponáló magabiztossággal. Az elmúlt hetek sikereinek köszönhetően már a hetedik helyen áll az együttes, vagyis ha most érne véget az alapszakasz, a felsőházi rájátszás résztvevője lenne, s teljesítené a szezon elején kitűzött tervet. Sőt a vezetőedző szerint mintha egyre nagyobb lenne a nyírségi alakulat étvágya…

„A Hódmezővásárhely elleni győzelem kötelező volt, de a látottak megerősítettek abban a hitemben, hogy egyre inkább összeáll a csapatjátékunk – vágott bele Déri Csaba, a nyíregyháziak edzője, aki októberben került a klubhoz, azt követően, hogy elődjétől, a szerb Zoran Prelevicstől elköszöntek. – Amikor

ideszerződtem, Sitku Ernő csapatkapitánnyal egyeztetve kemény munkát, célirányos tréningeket ígértem, és a gárda összeszoktatását tűztem ki célul. Ebben sokat segített, hogy tíz meccset játszottunk a Közép-európai Ligában, s ezeken összeállt a társaság. Mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy minden játékos tudja a feladatát, ismeri a figurákat, és tisztában van a várakozással. Szinte maradéktalanul elégedett vagyok a kerettel s az eredményekkel, úgy gondolom, a Falco kiemelkedik a bajnokságból, de a többiek közül bárkit le tudunk győzni. A játékosok egyre bizakodóbbak, érzik, hogy erős csapatunk van, s azt is, hogy a kiegyenlített mezőnyben még talán a nyolcba kerülésnél is többre lehetünk képesek, ha nem bízzuk el magunkat, és úgy kosárlabdázunk, ahogyan az elmúlt hetekben.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
11 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
12 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
14 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
21 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
31 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
45 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
58 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik