Négy gól, de négy micsoda gól! Azaz csak három, hiszen az elsőt a magyar válogatott kapta, így az természetesen nem lehet annyira szép – különben is inkább szerencsés volt, hiszen Antonio Di Natale csak belebotlott abba a labdába, ami Fülöp Márton mellett végül a kapuba csorgott. (1. kép) Na de utána!
Alig telt el néhány perc, és a frissen beállt Leandro máris óriási ziccerbe került. Ugyan rontott, de a szöglet után a másik új ember, Filkor Attila centerezte középre a labdát, ami Vaskó Tamás közreműködésével Juhász Roland elé került – és lendült az a bal láb… (2. kép) Ugye, az Anderlecht védője nem könnyen tagadhatná le, hogy korábban csatárként futballozott?
Még fel sem ocsódtunk a döbbenetből (te jó ég, egyenlítettünk a világbajnok ellen!), amikor ismét Filkor Attila döntött úgy, hogy kézbe veszi az események alakítását. Nagyszerű labdája Priskin Tamást találta meg, aki beszlalomozott a tizenhatoson belülre, és hagyta, hogy Fabio Cannavaro kirúgja alóla a lábát. Gera Zoltántól megszoktuk, hogy nem hibázik büntetőt, így bizony Gianluigi Buffonnak sem adtunk sok esélyt… (3. kép)
Pedig ekkor sokkal nagyobb sansza volt az olasz kapusnak a hárításra, mint a harmadik magyar gólnál. Ki más, Filkor Attila indított, Gera Zoltán bemutatta az év becsúszását, miközben Fabio Cannavaro lefejelt néhány reklámtáblát, és az akciót tökéletes ütemben kísérő Feczesin Róbertnek már csak az olasz kapuba kellett passzolnia. (4. kép)
Három egy a világbajnok ellen! Ugye, hogy időnként szeretni is lehet a magyar futballt?
