Búcsú a jogo bonitótól, az eredmény a lényeg

Az ötszörös világbajnok csapat rengeteg kritikát kapott az első két csoportmérkőzésen nyújtott gyengébb teljesítményéért, s bizony a horvátok és az ausztrálok elleni fellépéseken cseppet sem nyújtott meggyőző játékot a selecao, olyat pedig végképp nem, mint amilyet címvédőként és legnagyobb esélyesként a torna előtt elvártak tőlük.

A F-csoport győztese egyedül harmadik németországi mérkőzésén, Japán ellen villantott fel valamit abból, ami miatt az egész világon ekkora szeretetnek-tiszteletnek örvendenek, amikor Japánt Ronaldo "történelmi" góljainak is köszönhetően 4-1-re győzték le.

A balhátvéd Roberto Carlos az ázsiaiak elleni mérkőzésen Parreira kapitánynak hála pihenőnapot tarthatott, akárcsak túloldali kollégája, Cafú, de a Ghána elleni mérkőzésre mindketten visszakerülnek a kezdőbe – annak ellenére is, hogy helyetteseik, Cicinho és Gilberto remekül futballoztak, sőt, utóbbi – éppen Roberto Carlos váltótársa – még egy nagyon szép gólt is lőtt.

Nem mondunk újat azzal, hogy hatalmas nyomás nehezedik a brazil nemzeti csapatra, hogy a hagyományoknak megfelelő stílusban futballozzon, de Roberto Carlos kitart amellett, hogy a jogo bonito bizony csak másodlagos, a legfontosabb az, hogy a lefújás pillanatában mi áll az eredményjelző táblán.

„Imádom a szép futballt, hiszen brazil vagyok – árult el egy "meglepő" titkot a 33 éves balhátvéd – de nem tudsz mindig fantasztikusan játszani, ahányszor csak pályára lépsz. A legfontosabb dolog a győzelem. Azért futballozunk, hogy boldoggá tegyük az embereket, s a győzelem okoz örömöt drukkereinknek – persze az is lényeges, hogy tetszetősen játsszunk, de még fontosabb, hogy ne kapjunk gólokat."

A selacao bal oldali mindenese tehát maximálisan magáévá tette szövetségi kapitánya, az őt az 1994-es vb előtt otthonhagyó Carlos Alberto Parreira futballról vallott elveit – a világbajnok mester ugyebár arról nevezetes, hogy a jogo bonitót szívfájdalom nélkül képes feláldozni az eredményért.

Ennek legszebb példája az 1994-es brazil világbajnoki cím volt, amikor Parreira egy elképesztően sarabolós-rakkolós stílusban futballozó középpályát rakott össze, ami miatt Brazília első számú közellensége lett – igaz, a labda és a nézők néha sírva fakadtak a Mazinho-Zinho-Dunga-Mauro Silva-középpályássor tettei miatt, viszont 1970 után ismét világbajnok lett a selecao. ---- A ---- P