Már tudják, mikor született…

A Mr. Tus birkózóakadémia páratlan műhely a maga nemében – hazánkban feltétlenül. Dagesztánban, Dél-Oszétiában, Grúziában, netán Örményországban tucatjával működnek az ilyen, meg talán „még ilyenebb” szakosztályok, ám Magyarországon unikumnak számít a Hegedűs Csaba olimpiai bajnok és szövetségi elnök által négy és fél éve létrehozott „janicsáriskola”. Az újságíró belép a Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd-termébe, és – torkán akad a szó. Bacsa Ferenc, a „parancsnok” ugyanis fogadjisten gyanánt odaszól az egyik növendéknek, bizonyos „Csontinak”, hogy mutassa be az újságírónak a falmászó trükköt. És a 18 éves fiú néhány törzshajlítás és derékkörzés után fogja magát, s felszalad a falon, akár a mókus, majd egy hátraszaltót követően ugyanott ér talajt, ahonnan elindult. Ilyesmit legutóbb Gene Kellytől láttam az Ének az esőben című filmben…

– Ezek mennek minálunk, habár „Csonti”, azaz Módos Péter barátom valóban született akrobata, de mi, átlagos hajlékonyságú és ruganyosságú birkózók is elmehetnénk kaszkadőrnek. Feri bá' a sokoldalú képzés híve, nem merev robotokat, lépegető exkavátorokat nevel, hanem szinte mozgásművészeket – mosolyodik el az újdonsült Európa-bajnok, nem mellékesen lapunk újságírói szavazásán április hónap legjobb sportolója.

– A Cooper-teszt például hogy megy?
– Jól. Háromezer-háromszázötven métert futok le tizenkét perc alatt. Rengeteg aerob- és anaerobedzést tartanak a mestereink, sokat erősítünk – persze a hangsúly magán a birkózáson van.

– Az ön életében is?
– Teljes mértékben. Hétévesen ismerkedtem meg a sportággal, s elsők között kerültem fel a kétezer-egy szeptember elsején alapított Mr. Tus iskolába. Az első két év borzasztó nehéz volt – utólag bevallom, sokszor foglalkoztam a gondolattal, hogy feladom –, de ma már hat ökör sem húzhat el a szőnyeg mellől. Főleg, hogy immár Európa-bajnok vagyok…

– Az, hogy bennünket, laikusokat meglepett Moszkva bevétele, természetes. És ön számított-e ekkora sikerre?
– Ugyan, dehogy… Azt mondtam magamban, remek, hogy beválogattak a csapatba, kimegyek Moszkvába, s megnézem, mit tud a felnőtt- élmezőny. Habár hozzáteszem, miután április nyolcadikán megnyertem a felnőtt magyar bajnokságot, remekül sikerült a kéthetes közvetlen felkészülés, Tibi bá', azaz Komáromi Tibor szövetségi kapitány kirobbanó formába hozott. Friss voltam, nem tapasztaltam azt az ólmos fáradtságot, amely gátja a jó szereplésnek. Ennek ellenére csak akkor kaptam észbe, hogy milyen messzire is juthatok, amikor a negyeddöntőben legyőztem Seref Eroglut, a háromszoros Európa-bajnok, egyszeres világbajnok török fenomént, az athéni olimpia ezüstérmesét. Amikor pedig megvertem az elődöntőben a lengyel Sylvester Charzewskit, Ritter Árpi odajött hozzám, és azt mondta, lehet, hogy még csak tizenkilenc éves vagyok, és még sok világverseny döntőjébe bekerülök, de ezt az Európa-bajnokságot még egyszer nem vívhatom meg. Most jutottam be a fináléba, most kell megvernem az orosz Szergej Kovalenkót!

– És úgy is cselekedett…
– Az első menetben kivédtem az orosz fordított kiemelését, a reburt, majd utána válldobással levittem Kovalenkót. A másodikban megpörgetett, egyenlített, jött a döntő menet. Először én kerültem parterba, átvészeltem, majd amikor felálltunk, befogtam a satuba, és lecsavartam. Így, elmondva, roppant egyszerű, de a valóságban nem volt az, higgye el…

– Az ilyen, tizenéves Európa-bajnokokra szokták mondani, hogy akcelerált gyerekek, a biológiai fejlődésük megelőzi a naptári korukat.
– Nahát, nálam éppen fordított a helyzet. Sokáig azt hitték rólam, hogy törpe maradok, kezdetben nem is létezett olyan alacsony súlycsoport, ahová be tudtak volna suszterolni, harminc-harmincöt kilós kategória ugyanis nincs… Tizenhét éves koromban kezdtem el nőni, hirtelen megindultam, olyanynyira, hogy most, Moszkvában birkóztam először a hatvanhat kilós súlycsoportban.

– Az ötvenöt kiló athéni olimpiai bajnoka, Majoros István most is itt edz önökkel. Köztudomású, hogy amikor ő aranyérmes lett, például, tizenkét kilót fogyasztott. Ön is nagy szaunázó?
– Nekem nem kell fogyasztanom: hatvannyolc kiló a természetes súlyom, s a legtöbb versenyen kapunk két kiló engedményt, tehát nem is kell leadnom egy dekát sem.

– Ha még jobban szétnézünk a Müller Ferdinánd-teremben, itt van ez a csinos, szőke lány, akiről azt hallottam, az ön menyasszonya…
– Egyelőre maradjunk annyiban, hogy Szabó Emese a barátnőm… Ő kiskunfélegyházi, én ceglédi vagyok, kicsit komplikált a kapcsolat, ráadásul ötödik éve Zuglóban lakom, egy diákszálláson. Én az egri Eszterházy Károly Tanítóképző Főiskolára járok, ő Nyíregyházára. Igazából csak a hétvégéket tudjuk együtt tölteni.

– Mi a kedvenc időtöltése?
– Ó, szenvedélyes „diszkópatkány” vagyok, imádok táncolni, de tizenhat-tizenhét éves koromban még jobban imádtam. Moziba ritkán jutok el, inkább DVD-ket nézek, meg rengeteget pihenek, mert a napi két edzés igencsak kizsigereli az embert. Az utóbbi időben rákaptam a horgászatra, Emese édesapjával járunk egy félegyházi tóra.

– Meséljen a családjáról!
– Hárman vagyunk testvérek, Viktor öcsém – tizenötéves – szintén birkózik, többszörös korosztályos bajnok. Már most túltett rajtam – termetben mindenképpen, mert egy fejjel magasabb nálam. Nikolett, a húgom még csak 12 éves, és mielőtt megkérdezné, hogy ő is birkózik-e, gyorsan elárulom: évekkel ezelőtt megfenyegettem, ha ő is elkezdi, akkor én abbahagyom…

– Ezek szerint nem kezdte el…
– Remélem, nem is fogja, mert nekem a szőnyegen a következő tíz évben nagy terveket kell megvalósítanom… ----