Nyolc ok, amiért nem sikerült

1. Erősebbek az ellenfelek

Ha azt vesszük, hogy a csoportok sorsolásakor az ötödik kalapból húzták ki a válogatottat, akkor már a negyedik hely is előrelépésnek számít, hiszen legalább Izlandot oda-vissza legyőztük, a másik három ellenféllel szemben nyújtott teljesítményünk viszont rendkívül gyenge volt. Persze nem gyenge együttesekről van szó, hiszen a bolgárok és a svédek 1994-ben, a horvátok pedig 1998-ban voltak ott a vb-n a legjobb négy között, valamint mindhárom együttes részt vett a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon, no és a FIFA világranglistáján is előttünk foglalnak helyet. Ennek ellenére – hiszen Lothar Matthäus azt ígérte, hogy kijutunk a vb-re – az első három ellen elért két döntetlen és egyetlen rúgott gól édeskevés, és amíg képtelenek vagyunk legalább hazai pályán legyőzni az erősebb csapatokat, addig teljesen felesleges arról álmodni, hogy újra ott leszünk egy világversenyen. Ezekhez a győzelmekhez viszont jó játékosok kellenének…

Akkor és most…
…avagy a 8. selejtezőcsoportban szereplő válogatottak világranglistás helyezése a 2003. decemberi sorsolás pillanatában és 2005 őszén2. Nincsenek igazi sztárjaink

Jó, nincsenek európai szinten is jó játékosaink. Van Gera Zoltánunk, akit mi sztárnak tartunk. Valóban sztár, igazi magyar sztár: sokkal többet ér, mint Majka vagy Anettka, ugyanakkor sokkal kevesebbet, mint a legjobb horvát, svéd vagy bolgár futballista. Mert amíg Lothar Matthäus az angol kiscsapat West Bromwich Albionból, vagy a Crystal Palace-ból hívhatja be legértékesebb játékosait, addig a svédek közül Zlatan Ibrahimovic a Juventusban, Henrik Larsson a Barcelonában játszik, a horvátoknál Robert Kovac szintén a Juventus, Dado Prso a Rangers FC profija, Niko Kovac pedig Hertha-játékosként ér ötmillió eurót, 1,250 milliárd forintot. A csoportharmadik bolgárok közül Dimitar Berbatov a Leverkusenben, Sztilian Petrov az Atlético Madridban, Valerij Bozsinov pedig a Fiorentinában keresi a kakaóra valót. Arról nem beszélve, hogy az izlandi Eidur Gudjohnsen a Chelsea alkalmazásában áll. Sajnos, mifelénk igen kicsi a válogatási lehetőség… ----
A szakembereknek sokszor a szűk keresztmetszet miatt kell megalkudniuk, mert – legyünk őszinték – egyre kevésbé vonzó Magyarországon futballistának lenni. Két esztendővel ezelőtt, a világbajnoki selejtezők sorsolásának évében az UEFA megdöbbentő adatokat hozott nyilvánosságra: amíg az elmúlt ötven esztendőben, egy kivételtől eltekintve, a kontinens összes országában ugrásszerűen növekedett a labdarúgók és az egyesületek száma, addig Magyarországon ez a tendencia drámai mértékű csökkenést mutat. Európa más országaiban ez a sportág a fiatalok számára – a sokat kereső népszerű világsztárok példája miatt – még mindig nagy kiugrási lehetőséget jelent, nálunk viszont már hosszú ideje nincs igazán markáns példakép. Mind kevesebb a játékos, mind kevesebb az egyesület, amely hosszú távon egyértelműen kihat az eredményességre.

4. Gyermeteg gólokat kapunk

Az eredményesség egyik alappillére a jó védekezés. Ezen tétel bizonyítására pedig elég a görög válogatott 2004-es Európa-bajnoki győzelmét felhozni. Nos, betonvédelemről a magyar válogatott esetében nem beszélhetünk, a csoportunkban kapott 14 gólból ugyanis hét esetben kisebbet, de inkább nagyobbat hibázott valamelyik játékos. Az ellenfelek pedig – Málta kivételével – ezeket a bakikat könyörtelenül kihasználták, és mosolyogva szerezték a könnyebbnél könnyebb gólokat. Sajnos, a védőink ebben a sorozatban nem remekeltek…

Kapitális hibák
Horvátország–Magyarország 3–0: Az első gólnál Molnár Balázs a 16-oson belül Dado Prsóhoz passzolt, aki köszönte a labdát, és megszerezte a vezetést.
Horvátország–Magyarország 3–0: A harmadik találatnál Gyepes Gábor rosszul ért bele a labdába, így a saját kapunkba lőtt.
Svédország–Magyarország 3–0: A második gólnál Gyepes Gábor röviden adott haza, Király Gábor pedig hiába védte Henrik Larsson kísérletét, a svéd támadó másodjára nem rontott.
Magyarország–Bulgária 1–1: A Megyeri úti összecsapáson Martin Petrov beadására Király Gábor kimozdulhatott volna, de nem tette.
Izland–Magyarország 2–3: Az első hazai gólnál Stark Péter és Bodnár László sem tudta elrúgni a labdát, és az izlandiak köszönték a váratlan magyar segítséget.
Izland–Magyarország 2–3: A második találatnál szintén Stark Péter bizonytalankodott, addig várt, míg az izlandi csatár ellőtte mellette a labdát.
Bulgária–Magyarország 2–0: Király Gábor nem szólt Gyepes Gábornak, hogy kilép a kapuból, a védő rosszul fejelt bele a labdába, amelyet Dimitar Berbatov az üres kapuba gurított. ---- Nincsenek eredményes csatáraink. Nem lehet úgy nekivágni egy selejtezősorozatnak, hogy a válogatott keretében alig van olyan futballista, akiben "benne lenne a gól esélye". Első számú csatárunk, Torghelle Sándor kétségkívül veszélyes játékos, de sem Angliában, sem Görögországban nem tartozik a gólkirályjelöltek közé. Gera Zoltán inkább irányít, mintsem a góllövésre törekedne, Kerekes Zsombor termete ellenére sokszor eltűnik a védők gyűrűjében, és képtelenség volt sok gólt várni Rajczi Pétertől vagy Kovács Zoltántól is, hiszen ők csak epizódszerepet kaptak a selejtezőkön. Lisztes Krisztián alig játszik, Szabics Imre most épült fel. Az a nagy baj, hogy nekünk nincs már Kovács Kálmánunk, Kiprich Józsefünk, Esterházy Mártonunk, Nyilasi Tiborunk. Nincs egyetlen olyan játékosunk sem, aki egy esztendőben képes lenne 20-25 gólt rúgni tétmeccsen. De mit is akarunk, amikor a magyar bajnokság legutóbbi gólkirálya szlovák (Tomás Medved), második helyezettje szerb, illetve vajdasági magyar (Igor Bogdanovics és Oláh Lóránt), a negyedikje egy magyar középpályás (Bárányos Zsolt), és csak az ötödik egy vérbeli magyar csatár, Rajczi Péter – 12 góllal. Lothar Matthäusnak tehát nem volt könnyű dolga…

Gól nélkül nem megy
Sorrendet készítettünk az alapján, hogy az európai csoportok első, második, harmadik és negyedik helyezett csapatai hány gólt szereztek az egymás elleni mérkőzéseiken – vagyis a gyengébb együtteseket kivettük a mezőnyből. Nos, a 32 nemzeti válogatott közül Magyarország az egyetlen góljával éppen a 32. helyen végzett!
15 Hollandia, Portugália
12 Lengyelország
11 Anglia
10 Ausztria, Horvátország, Svédország
8 Csehország
7 Izrael, Ukrajna, Oroszország, Norvégia
6 Bulgária, Dánia, Olaszország, Skócia, Spanyolország
5 Svájc, Románia, Finnország, Szlovákia
4 Írország, Észak-Írország, Törökország, Szerbia-Montenegró, Belgium
3 Franciaország, Görögország, Bosznia-Hercegovina
2 Észtország, Szlovénia
1 Magyarország


6. A kapitány bukása

Maga Lothar Matthäus is hibázott eleget. "Azt szeretném, ha a címeres mez viselése ismét rang lenne!" – hangzott el a kapitány szájából nem sokkal munkába állását követően. Lerágott csont, de érdemes még egyszer megemlíteni, hogy 2004. január 1. óta 70(!) játékos húzhatta magára a piros-fehér-zöld színű mezkombinációt, ám ezt még rá lehet fogni valahogy arra, hogy a német szakembernek időre volt szüksége ahhoz, hogy megismerje a magyar futballisták képességeit. Örök törvény azonban, hogy aki dolgozik, az hibázik is, és ez alól természetesen Lothar Matthäus sem kivétel. Ami viszont pozitívum: a kapitány mindenáron győzni akarása játékosai nagy részére átragadt.

Nézzük, szerintünk miben hibázott a kapitány – ahogy ő szokta írni a lapunkban megjelenő rovatában: lássuk csak!
Még ha jól is hangzott, talán hiba volt olyan felelőtlen ígérgetésekbe belemennie, miszerint kivezeti a csapatot a 2006-os németországi világbajnokságra.
Hiába hangoztatta, hogy a válogatottban csak az játszhat, aki klubjában stabil kezdőjátékos, ez alól azért bőven volt kivétel.
Talán nem a válogatottban kellene (még ha csak egy gálamérkőzésről is van szó) egy-egy játékost új poszton próbálgatni, például Vincze Ottó a Real Madrid ellen sosem látott szerepkörben, középhátvédként futballozott.
Az egycsatáros rendszer helyett néha lehetett volna bátrabb hadrendben, két támadóval is rohamozni az ellenfelek kapuját.
Esetenként túlvariálta a kezdőcsapatot, és ezzel nem az ellenfelet, hanem saját együttesét kavarta meg, mindenkinek idegen volt például a ballábas Huszti Szabolcs jobb oldali középpályás játéka Szófiában.
Néhány játékost meglepően túlzottan favorizált, míg másokat érdemeik ellenére háttérbe szorított. ---- Néha a játékosok idegileg is elfáradtak, s a nagy győzni akarás esetenként csúf viselkedésbe ment át. A tíz meccsen 22 sárga és 2 piros lapot kaptak a labdarúgóink, ami ugyan még nem olyan óriási szám, viszont sokkal rosszabb a kép, ha megnézzük: kik és miért kapták a kártyákat? Mindkét kiállítás elkerülhető lett volna: a horvátok ellen Huszti Szabolcsot ütésért küldte le a játékvezető, a bolgárok ellen pedig Torghelle Sándor előbb reklamálásért, majd labdaelrúgásért kapott sárgát. Ez pedig nagy baj. Emellett az sem a higgadtságot bizonyítja, hogy Rósa Dénes, Böőr Zoltán és Takács Ákos két-két, Bodnár László pedig három meccs alatt összegyűjtötte az eltiltást jelentő két sárga lapot. De ne feledkezzünk meg a csapatkapitány, Gera Zoltán fegyelmezetlenségéről sem, aki Málta ellen labdaelrúgásért kapta a sorozatban második sárgáját, ezzel pedig "elintézte", hogy ne legyen ott a bolgárok elleni hazai összecsapáson. Ez pedig egyértelműen a rossz pszichikai felkészítés bűne.

Nem bír magával a csatár
A színes kártyák gyűjtögetésében nem egy védő, hanem a csatár Torghelle Sándor lett a "legjobb", ami azért meglepő. A támadó hét találkozón lépett pályára, ezeken pedig négy sárgát és egy piros lapot könyvelhetett el, ráadásul a bolgárok ellen mindkét lapja elkerülhető lett volna. Emellett pedig szinte minden meccsen láthattuk, hogy veszekszik a játékvezetővel vagy éppen dühében szabálytalankodik az ellenféllel. A támadó is elismerte már, nagyobb higgadtságra lenne szüksége, de amint azt az egykori szövetségi kapitány, Baróti Lajos is kifejtette, ha Torghelle Sándor csak a játékra koncentrálna, sokkal nagyobb hasznára lenne a csapatnak.

8. Marakodó vezetők
Persze, mit várjunk a játékosoktól, amikor a labdarúgás vezetői sem járnak elöl jó példával: marakodnak, veszekednek. A magyar futballban nincs egyetlen olyan vezető sem, akinek bármekkora tekintélye is lenne. Bozóky Imre ugyebár az MLSZ elnöke, de az elmúlt öt évben egyetlen olyan mondata sem volt, amely különösebb hangsúlyt kaphatott volna.
Vannak keményebb jellemek. A Szieben Lászlót váltó ligaelnök, Kisteleki István folytatja elődje politikáját, izomból nekiment a szövetség képviselőinek. A gond az, hogy az ő megítélése is erősen kérdőjeles, és ha netán megfúrja a kapitányt, szembekerül a szurkolókkal. Lothar Matthäus népszerűsége továbbra is elsöprő, annak ellenére, hogy eredmények nincsenek, stílusa sok esetben igen kioktató. Nagy kérdés, hogy maradna-e kapitány, ha elveszíti támaszát, Pellady Péter menedzsert, és vele együtt a 20 százalékos részesedését a szponzori pénzekből.
Ami biztos: a következő két-három hónapban a fent említett urak majd jól elvitatkozgatnak egymással, és csak reménykedhetünk, hogy amikor január 27-én kisorsolják az Európa-bajnoki selejtezőcsoportokat, valamivel nyugodtabb lesz a helyzet. Bár az egész ördögi kör kezdődik majd elölről, mert akkor megint erősebb ellenfeleket kapunk…