832 milliós plusztámogatás

MTI MTIMTI MTI
2005.01.24. 22:29
Címkék
Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke, volt sportminiszter, parlamenti sajtótájékoztatóján ismertette javaslatát a magyar versenysport plusztámogatását illetően, melyről a múlt héten hat jelentős sportági szövetség irányítóival, hétfőn pedig négy sportszakmai szervezet (a MOB, a Nemzeti Sporttanács, a Nemzeti Sportszövetség és a Sportegyesületek Országos Szövetsége) vezetőivel tanácskozott.
Deutsch Tamás úgy fogalmazott, hogy a 2005-ös, elfogadott költségvetés alapján a magyar versenysport támogatása csaknem 50 százalékkal csökkent, emiatt "sokan, sok helyütt fogalmazták meg aggódó, esetenként segítségért kiáltó véleményüket". A tájékoztatón ismertetett, és célját illetően a sportszövetségek mellett az említett szervezetek által is támogatott indítvány szerint az olimpiai sportágak 782, a nem olimpiai sportágak pedig 50 millió forintos támogatásban részesülnének 2005-ben. Deutsch elmondta, hogy még ezen a héten konzultációra hívja a parlamenti pártok sportkérdésekkel foglalkozó szakpolitikusait, hogy a négy párt közösen terjessze be a határozati javaslatot az Országgyűlésnek. Ennek fő eleme az, hogy az olimpiai és nem olimpiai sportágak idei támogatása reálértékben ne legyen kevesebb, mint 2001-ben volt, és hogy egy fillért se vegyenek el más területektől. Az előterjesztés elfogadása nem igényelné a költségvetési törvény módosítását, az összesen 832 millió forintos plusztámogatást az általános tartalék terhére kaphatná meg a magyar sport.
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
6 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
8 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
9 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
20 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
36 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
49 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
52 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája