Túl komplex a lesszabály?

2004.12.17. 21:03
Címkék
Orvosilag is igazolást nyert, amit a szurkolók már évtizedek óta "szajkóznak": a labdarúgó-játékvezetők képtelenek helyesen megítélni, hogy a támadó játékos lesre futott-e, vagy sem, de az egyik vezető brit szaklapban közölt pénteki cikk szerint ezért nem ők, hanem az emberi szem érzékelőképességeinek korlátai a felelősek.A British Medical Journalben spanyol orvos szakértők többéves kutatás eredményét összegezve azt írták: annak százszázalékos biztonságú megítéléséhez, hogy egy adott pillanatban a kapura törő játékos lesen van-e, egyszerre legalább öt mozgó "tárgy" - a két csapat két-két játékosa és a labda - néhány pillanattal korábbi, valamint az adott pillanatban érvényes helyzetét kellene számítógépi pontossággal rögzíteni. Az orvoscsoport szerint erre az emberi szem és az agy biológiailag és pszichikailag alkalmatlan.A lesszabály azt mondja ki, hogy a labdát kapó játékos és a kapu között az ellenfél csapatából legalább két játékosnak kell tartózkodnia a labda elrúgásának (-fejelésének) pillanatában. Ez egyben azt követeli meg, hogy a játékvezetőnek vagy asszisztensének egyszerre legalább négy játékos és a labda pontos helyzetét kell érzékelnie olyan széles fizikai térben, amelyet az emberi szem és a látottakat feldolgozó agy nem tud átfogni, és ezért születnek gyakran hibás és joggal vitatott lesdöntések - áll a British Medical Journalben.A spanyol kutatók szerint a megoldást a fejlett videotechnológia bevetése kínálhatja: vitatott esetekben - akár kockáról kockára - vissza kellene nézni a történteket.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik