Sovány diadal, de épp elég

2004.12.16. 22:46
Címkék
A már továbbjutott Feyenoord annyiban feltétlenül eleget tett a sportszerűség követelményének, hogy majdnem a legerősebb öszszeállításában lépett pályára Bázelban. A kulcsemberek közül csupán Ono Sindzsi és Bart Goor hiányzott a kezdőből - no meg Babos Gábor, de ő azért, mert az utóbbi időben Patrick Lodewijks kiszorította az első csapatból.
Erős felállás ide vagy oda, az kezdettől fogva látszott, hogy a rotterdami együttes nem fog megszakadni - ami egyébként teljesen érthető. Az argentin Christian Giménez már a 4. percben épphogy lemaradt a tizenhatoson belül honfitársa, Julio Rossi paszszáról, és a házigazdák a továbbiakban is állandó nyomás alatt igyekeztek tartani a nagynevű riválist. Kisvártatva máris a hálóba juttatták a labdát, Mile Sterjovski fejes gólját azonban a bíró les miatt nem adta meg.
A Feyenoord-védelemnek rengeteg problémája volt a gyors hazai akciókkal, nem véletlen, hogy még Salomon Kalou is sokszor azon kapta magát, hogy hátul, a bekkeknek segédkezik. Még így is előfordult azonban, hogy Giménez a tizenegyespont környékén teljesen üresen kapott egy beadást, le is vehette volna akár, ehelyett kapásból lőtt, bele a "blokkba". Még mindig az első húsz percben jártunk, amikor a Basel szurkolói a második érvénytelenített találat után fogták a fejüket. César Carignano beadása a bíró szerint lesen találta Giménezt, aki így hiába lőtt a kapuba.
Az első félóra végén aztán összekapta magát a holland társulat, kiegyenlített lett a meccs, aminek egyértelmű jeleként Thomas Buffelt is lesen állította meg az egyik partjelző. Tanítványai támadójátékára még így sem lehetett büszke Ruud Gullit, a bajnokságban 16 mérkőzésen 24 gólig jutó Kalou, Kuyt csatárkettős meglehetősen ritkán találkozott a labdával.
A szünet után azért Kalou megmutatta, hogy érdemes rá figyelni, lövését Pascal Zuberbühler nagy bravúrral ütötte ki a bal sarok elől. A többi vendégjátékos is jobban összpontosított, mint az első félidőben - mégis ekkor szerezte meg a vezetést a Basel. Rossi nagy vágta végén estében ívelt a hosszú sarok felé, ahol érkezett Carignano és a hálóba bólintott, és a másik mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjuttatta csapatát. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik