Mattersburg: 77 ezer euró jótékony célra

2004.12.12. 20:29
Címkék
A korábbi siófoki futballista, Fülöp Zoltán csapata, az osztrák élvonalbeli bajnokságban szereplő Mattersburg 77 ezer eurót (majdnem 19 millió forintot) gyűjtött össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet az Austria Wien elleni hazai mérkőzés előtt hirdetett meg. A magyar játékos klubja bejelentette: a találkozó jegyeladásából, illetve a büfék forgalmából származó bevétel tíz százalékát rászoruló családoknak utalja át. Ebből a forrásból 30 ezer jött össze, s a nézők további 47 ezret adakoztak az erre a célra felállított urnáknál. Az idei esztendő nemcsak szakmailag, hanem gazdaságilag is jól sikerült a számukra, így érthető, hogy szeretnék megragadni az alkalmat, hogy karácsony közeledtével segítséget nyújtsanak néhány hátrányos helyzetű családnak.
Legfrissebb hírek

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
10 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
24 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
26 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
46 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
48 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik