Storcz: ez nem nosztalgia

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.04.27. 22:18
Címkék
Eddig a világ különböző égtájain szép csendesen készülődtek honi legjobb versenyzőink, ám péntektől a Szolnokon megrendezésre kerülő első olimpiai válogatón fény derül arra, hogy ki milyen számban, milyen összeállításban és főként milyen formában vág neki ennek a roppant fontos szezonnak.
Ezúttal a kettesekről szólunk, főként azért, mert kajakban és kenuban is akadtak érdekesebb párválasztások.
Az első jó hír, hogy férfi kajakban összeült az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, Storcz Botond kettős, vagyis nem csak a négyes, de a kettes szempontjából is sikeresnek mondható a héthetes ausztrál edzőtábor. Hogy menynyire sikeresnek, arra elsősorban a válogató ad majd választ, de Storcz Botond bizakodóan néz a hét vége elé.
"Ez nem csak afféle nosztalgia a részünkről – magyarázta Storcz. – Tulajdonképpen mindketten úgy gondoltuk, hogy párosban a legjobb partnerei voltunk és vagyunk egymásnak, így természetes, hogy egymás mellett tettük le a voksunkat. Ráadásul az edzőtábor során kiderült, hogy nem is megyünk olyan rosszul, így izgatottan várom a hétvégi viadalt."
Storczék egyébként nem lesznek egyszerű helyzetben, hiszen az elmúlt időszakban "hátrahagyott" társaik is ismét egy hajót választottak, az 1000 méteren olimpiai bronzérmes Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián is újra együtt vág neki az idénynek. Igaz, "Csucsuék" inkább 1000 méteren számítanak favoritnak, így 500 méteren Storczék meglehet a Kökény Roland, Beé István duóval vívnak majd nagy csatát.

Storcz Botond: „Nem is megyünk olyan rosszul, így izgatottan várom a hét végi viadalt”
Storcz Botond: „Nem is megyünk olyan rosszul, így izgatottan várom a hét végi viadalt”
Storcz Botond: „Nem is megyünk olyan rosszul, így izgatottan várom a hét végi viadalt”
A hölgyeknél természetesen a világbajnoki címvédő Szabó Szilvia, Bóta Kinga pár számít a legnagyobb esélyesnek, ám köztudott, hogy a lányok nem szeretnek jóslásokba bocsátkozni a versenyek előtt.
"A formánkról nem igazán tudok mit mondani, hiszen a felkészülésünk mutatója éppen ez a válogató lesz – mondta Szabó Szilvia. – Egy biztos, mi minden futamot komolyan veszünk, semmit sem könnyelműsködünk el, így a hét végén is igyekszünk majd a maximumot kihozni magunkból."
Szerencsére, és tegyük hozzá, a számos világbajnoki cím függvényében nem érdemtelenül, a lányoknak csak egy válogatóversenyt kell megnyerniük, s azt követően automatikusan utazhatnak az athéni játékokra. Ám ezen a versenyen a hírek szerint remek formában lévő Paksy Tímea, Benedek Dalma duó, valamint a Janics Natasa, Dékány Kinga kettős próbálja útjjukat állni.
És végezetül ejtsünk szót a kenusokról is, akik között egyértelműen a Kolonics György, Kozmann György összeállítású hajó számít befutónak mindkét versenyszámban, igaz, az előbbi versenyző még nem döntött arról, hogy feláldozza-e az 500 méter párost az egyes indulás érdekében.
"A hét végén mindkét páros számban és ötszáz egyesben is elindulok, de majd csak az Európa-bajnokság után döntöm el, hogy lemondok-e a páros indulásról az egyéni érdekében" – mondta Kolonics György, aki bár párjával, Kozmann Györggyel toronymagas esélyese a válogatónak, azért tart az ellenfeleitől.
Nem csoda, hiszen kenuban alaposan megkeveredtek a "lapok", az olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc duó felbomlott, előbbi Zala Györggyel, utóbbi 1000 méteren Hüttner Csabával, a rövidebbik távon Buzál Miklóssal próbálja meg kiharcolni a kvalifikációt.
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
29 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
32 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája