Sporttörvény: igen

MTI MTIMTI MTI
2003.12.22. 20:29
Címkék
Az Országgyűlés hétfőn 192 igen, 161 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta a sportról szóló törvényt. A sporttörvény létrehozza a kormány mellett működő javaslattevő, véleménynyilvánító testületet, a Nemzeti Sporttanácsot és szabályozza annak tevékenységét.
A grémium feladata, hogy állást foglaljon, ajánlásokat tegyen a magyar sport fejlesztésének stratégiai kérdéseiben, továbbá összeegyeztesse a sporttal kapcsolatos központi állami, önkormányzati és üzleti érdekeket, a sportmozgalom társadalmi, népegészségügyi érdekeit. A jogszabály kimondja: a sportminiszter a Nemzeti Sporttanács javaslata alapján határozza meg a tárca költségvetési fejezetéhez tartozó állami sportcélú támogatások felhasználásának részletes szabályait. A sporttörvény szerint a sorsolásos szerencsejátékok játékadójának 12 százalékát, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának 50 százalékát, valamint a sportfogadás játékadóját a sport támogatására kell fordítani, és a minisztérium költségvetési fejezetében kell megtervezni.A törvény rögzíti, hogy – 35. életévük betöltését követően, életük végéig – olimpiai járadék jár azoknak a sportolóknak, akik különböző olimpiákon dobogós helyezést értek el. Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg. A második helyezettek ennek a hatvan, a bronzérmesek pedig a negyven százalékát kaphatják.A jövőben a kormány – a miniszter javaslatára – a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat tizenkét, hatvanadik életévét betöltő, kimagasló eredményt elérő sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben. A jogszabály alapján a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány folyósítja a Gerevich Aladár-sportösztöndíjat, hozzájárul a sporttehetségekkel foglalkozó speciális közoktatási intézmények működéséhez és fejlesztéséhez. Ez a testület továbbá a szabadidősport állami támogatása keretében – pályázati rendszer útján – támogatást nyújthat sportegyesületeknek, valamint iskolai sportköröknek. A törvény a kihirdetésétől számított 60. napon lép hatályba.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár címvédése a legvalószínűbb forgatókönyv

Röplabda
16 perce

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
37 perce

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
9 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
9 órája