Firman lassan gyógyul

R. B.R. B.
2003.09.02. 13:57
Címkék
Már korábban hírt adtunk arról, hogy Ralph Firman nem épült fel teljesen Hungaroringen elszenvedett saroksérüléséből, így helyette Baumgartner Zsolt vehet részt a szerdán kezdődő Formula-1-es teszteken, Monzában.
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
Ez maradt a Jordanból Firman ütközése után
A 28 éves brit ugyan már Magyarországon is lábra tudott állni, és a balesete után egy mankó segítségével a boxutcában is látogatást tett, gyógyulása mégsem olyan gyors, mint várta. Azért még mindig reménykedik abban, hogy az Olasz Nagydíjra száz százalékos erőállapotban lesz. A Jordan csapat szóvivője elmondta, hogy Firman úgy döntött inkább a teljes felépülésre koncentrál, és a tesztek helyett erőnléti edzéseken vesz részt, hogy rajthoz állhasson a jövő héten..
Abban a kérdésben, hogy a súlyos bukás mennyiben befolyásolja majd gyorsaságát és versenyzését Firman optimista: - Nagyon várom az Olasz Nagydíjat, és mivel egyáltalán nem emlékszem magára a balesetre, így nem is befolyásolhat. A bal bokám súlyosan megsérült, de csak akkor fáj, ha ráállok. A nyakam is megrándult, de tudom mozgatni, és nincs bedagadva – nyilatkozta a brit pilóta, akinek jövője kérdéses a Jordan csapatnál, bár az, hogy csak egyetlen árva világbajnoki pontot szerzett, részben az autó gyengélkedésének is köszönhető. – Nagyon szeretnék maradni, és ezért többször is beszéltem Eddie Jordannal a jövő évről, de azt hiszem neki előtte még el kell rendeznie néhány dolgot – titokzatoskodott Firman. – Mindenekelőtt az előttünk álló három versenyre kell összpontosítanunk, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki belőlük. Annyit azért világosan látok, hogy ha Jordannak két fizetős pilótára van szüksége, nehéz lesz maradnom, ha viszont nem, akkor van némi esélyem.
Ebben csupán az az érdekes, hogy információink szerint Firman idei szereplésének költségét is szponzorok fedezik. Vajon jövőre is megkapja a támogatást?
Legfrissebb hírek

Halász Bence új magyar csúccsal Európa-bajnok lett kalapácsvetésben

Atlétika
1 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
8 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
15 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
16 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
47 perce

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
52 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
2 órája