Nem csak álomkép az olimpia

– Lehet, hogy a pontozók és a mezőnyben már néhányan megjegyezték a nevemet, de ez semmit sem jelent – magyarázta Gál. – Majd ha világbajnoki dobogón állok, akkor elhiszem, hogy elértem valamit ebben a sportágban.
– Anaheimben elérhetetlen álomnak tűnik a dobogó?
– Nem tudom. Azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam két legjobb szeremen, talajon és ugrásban is, de hogy ez mire lesz elegendő, az kérdéses. De tudja mit, az sem érdekelne, ha nem jutnék be a fináléba, csak a csapat szerezze meg az olimpiai kvalifikációt.
– A válogatott egységét mutatja, hogy mindenki ezen a véleményen van.
– A sydneyi olimpiát követően ezt a célt tűztük ki, és évek óta keményen dolgozunk ezért. És hihetetlenül jól érzem magam a csapatban, valóban összekovácsolt minket a felkészülési időszak.
– Ahogy látom, mentalitásban is sokat változtak.
– Én speciel rengeteget. Amikor jöttek az első sikerek, valahogy magam mögött hagytam a régi, habókos énemet. Sokkal tudatosabban álltam a munkához, hiszen elérhető közelségbe kerültek azok a célok, amelyekről gyermekkoromban álmodoztam.
– Az sem szegte kedvét, hogy sokáig vállsérüléssel bajlódott, és úgy tűnt, esetleg a világbajnokságot is ki kell hagynia?
– Féltem ettől, de mindig is úgy gondolkoztam, hogy ott leszek a vébén. Az orvosok végül is megtalálták a lehető legjobb megoldást, gyógyszeres kezeléssel megszüntették a fájdalmakat, de elképzelhető, hogy hamarosan műtétre lesz szükség.
– A sérülése miatt egy ideig ki kellett hagynia néhány szert, most azonban Detrői Zoltán mellett ön lesz az, aki hat szeren szerepel majd a világbajnokságon.
– Igen, úgy nagyjából minden szeren sikerült jó gyakorlatot összehoznom, sőt azt mondom, nincs olyan szer, amelytől tartanék.
– A nyújtótól sem?
– Való igaz, ezen a leggyengébb a teljesítménye a csapatnak, ráadásul nyújtón kezdjük meg a küzdelmeket. De ha sikerül rontás nélkül túljutnunk rajta, nem hiszem, hogy gondjaink lennének.
– Vagyis ön hisz a csapat olimpiai kvalifikációjában.
– Természetesen. A felkészülési időszakban több válogatott viadalunk volt, ahol alig maradtunk el például a román vagy az ukrán csapattól. És figyeltük mi is a híreket a riválisokról, amelyek alapján úgy érzem, jogos az önbizalmunk. Persze az olimpia előtti esztendőben mindig kemény dió a világbajnokság, megtapasztaltam ezt kilencvenkilencben Tiencsinben is, ahová tartalék versenyzőként utazhattam. A képlet egyébként nagyon egyszerű: nem szabad rontanunk, és ha mindenki hozza a tudásának megfelelő gyakorlatokat, nem csak álomkép lesz az athéni olimpia.