Ismét Balaton-átúszás

MTI MTIMTI MTI
2003.07.16. 21:47
Címkék
Július 26-án Révfülöp és Balatonboglár között immár 23. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást. A szervezők jó időt és rekordrészvételt várnak. Az idei viadal – amelynek névadó főszponzora ebben az évben is a Coca-Cola – a hagyományőrzés jegyében zajlik, hiszen most is július utolsó szombatján, és ugyancsak a szokásnak megfelelően az északi parton található révfülöpi móló és a déli oldal egyik legszebb létesítménye, a balatonboglári Platán strand között bonyolítják le. A legfőbb szempont ezúttal is a biztonság: a rendezők most is mindent megtesznek azért, hogy ezúttal is "megússzák” komolyabb baleset, sérülés nélkül. A versenyzőket az 5.2 km-es távon mintegy 1000 tagú rendezői csapat segíti, és az úgynevezett úszófolyosón kis hajókból, motorcsónakokból, vitorlásokból kialakítandó mentőlánc áll beavatkozásra készen. A nagy úszópróbára reggel 7 órától egészen délután fél 2-ig várják a jelentkezőket a révfülöpi labdarúgópályán (nevezési díj 2500 forint). A házigazdák abban is reménykednek, hogy jó időt fognak ki a jeles napra, és akkor megdőlhet a tavalyi részvételi rekord is, amikor is tízezernél is többen vágtak neki a Balatonnak. Az indulók között ezúttal is lesznek külföldiek, és nem hiányoznak majd a közéleti személyiségek sem: vállalkozik az erőpróbára például Dávid Ibolya, a parlament alelnöke, Köpf Károly, a GYISM helyettes államtitkára, de ott lesz a mezőnyben Szenes Zoltán, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke és az egyik rendszeres szereplője a Balaton-átúszásoknak: Martinek János, a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár címvédése a legvalószínűbb forgatókönyv

Röplabda
17 perce

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
38 perce

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
1 órája

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
9 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
9 órája