Végre Lewis is megszólalt

MTI MTIMTI MTI
2003.04.23. 21:31
Címkék
A kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis, a múlt héten kirobbant doppingbotrány első számú érintettje elismerte: 1988-ban találtak  nagyon kis mennyiségben  efedrint a szervezetében, ám az nem befolyásolta a teljesítményét.
Röviden

HORMONCSEMPÉSZ. Az Ausztrál Atlétikai Szövetség tetemes késéssel vizsgálatot indított Stuart Rendell ellen, mert a kalapácsvetô 1999-ben növekedési hormont próbált meg becsempészni az országba.

ARBEIT MUNKÁBAN. Denise Lewis, a két és fél év után júliusban visszatérô brit olimpiai bajnok hétpróbázó felkészítésében az egykori keletnémet atlétaválogatott vezetôje, a doppinggyanúba keveredett, korábbi Stasi-ügynök Ekkart Arbeit is részt vesz a jövôben.

SIMEK-EMLÉKVERSENY. Harmadszor rendezi meg a Budapesti Atlétikai Szövetség az egykori kiváló mesteredzô, Simek Ferenc (1908–1991) emlékére 2001-ben alapított négyfordulós középtávfutó-versenysorozatát. Az idôpontok: április 30., Tüzér u.; május 10., Szilágyi u.; május 21., Bogdánfy u.; május 28., Tüzér u.

"Az akkori szokásoknak megfelelően figyelmeztetésben részesültem, csakúgy, mint mindenki, akinél a teszt a legkisebb eltérést mutatta. Ezért is szerepel rengeteg név a listán. Nem értem, miért kell a bolhából elefántot csinálni” – méltatlankodott a 41 éves legenda. Baaron Pittenger, aki 1988-ban az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) ügyvezető igazgatója volt, kijelentette: Lewis és klubtársai – a Szöulban 200-as bajnok Joe DeLoach, valamint Floyd Heard – mintájában a stimuláns mértéke nem érte el a 10 mikrogramm/millilitert, ami ma sem járna automatikus eltiltással. "Semmi sem utalt rendszeres doppingolásra. Miután figyelmeztettük őket, klubjuk vezetői jelezték, hogy az efedrin egy táplálékkiegészítőként használt kínai gyógyfű által került az atléták szervezetébe” – mondta Pittenger.
A botrányt Wade Exum, az USOC egykori doppingügyekben illetékes főellenőre robbantotta ki, azt állítván: Lewis háromszor is lebukott a szöuli olimpia előtt, ekkor a bizottság először kizárta a válogatottból, majd a fellebbezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra. Lewis Szöulban távolugrásban, majd miután kanadai riválisát, Ben Johnsont az emlékezetes doppingolás miatt kizárták, 100 méteren is aranyérmes lett.
Legfrissebb hírek

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
3 perce

Női kézilabda BL: jövőre megváltozik a lebonyolítás

Kézilabda
17 perce

A San Franciscó-i stadion készen áll az esti mérkőzésre

Foci vb 2026
38 perce

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
42 perce

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
1 órája

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
1 órája

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik