Torna - Vígh Réka ismét a szeren

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2003.04.11. 22:09
Címkék
Vígh Réka visszatért. Négy hónapos skóciai kinntartózkodás után hazarepült Magyarországra, s útja szinte elsőként a Tornacsarnokba vezetett. A huszonegy esztendős tornász egyéves pihenés után döntött úgy, folytatja pályafutását, s megpróbál bekerülni az augusztusi anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba. Tudja jól, nem könnyű feladat, számos fiatal versenyzővel kell felvennie a küzdelmet, s neki túl a húszon igencsak kemény feladatot jelent az újrakezdés.
– Hogy miért döntöttem úgy, hogy megpróbálom? Egyszerűen hiányzott a torna, szeretem ezt a sportágat, így amíg bírom, biztos, hogy csinálni fogom – mondta a tatai edzőtáborban a délutáni tréninget befejező Vígh. – Édesapja, aki nem mellesleg a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán edzője volt, mit szólt a döntéséhez?– Eleinte nem annyira díjazta az ötletemet, szerinte inkább az egyetemmel és a jövőmmel kellene foglalkoznom. De aztán belátta, hogy jól döntöttem, és ő is rengeteget segít nekem a visszatérésben.– Mi volt a legnehezebb?– Bár Skóciában edzősködtem, vagyis nem szoktam el a munkától, itthon megviseltek az edzések. Igaz, egy pár kilót felszedtem, és kissé eltunyultak az izmaim, de már érzem magamon a tatai edzések eredményét. Mivel először decemberben mentem le a terembe, egyelőre még csak alapgyakorlataim vannak, de napról napra fejlődöm, és tudom, hogy idővel visszazökkenek a régi kerékvágásba.– Melyik szer megy a legnehezebben?– Mindegyik! Talán a gerenda az, amin egy kicsit otthonosabban mozgok, hiszen régen is az volt a kedvenc szerem. Egy biztos, félelem nincs bennem, vagyis attól sem rettenek meg, ha valami újat kell megtanulnom. – A hétvégi magyar nemzetközi bajnokságon azért volt egy kis félsz önben…– De csak azért, mert ez volt az első versenyem. Az izgalom ellenére nagyon élveztem a versenyzést, és az sem keserített el, hogy kezdetlegesek voltak a gyakorlataim. És bár nagyon szeretnék kijutni a világbajnokságra, az sem viselne meg, ha nem sikerülne. Egyszerűen örülök annak, hogy újra tornázhatok.
Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
3 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
8 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
21 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
45 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája