Torna - Gál újabb döntős reményei

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2003.03.20. 21:23
Címkék
Múlt hét végén a párizsi Világkupa-versennyel megkezdődött a 2003-as nemzetközi versenysorozat, s noha az eredményekből kitűnt, többen még idény eleji állapotban vannak, így is színvonalas küzdelmeket láthatott a Bercy közönsége.
Mivel a hagyományoktól eltérően nem nyolcas, csak hatos döntőt rendeztek a francia fővárosban, a debreceni szerenkénti világbajnokságon ugrásban nyolcadik helyen záró Gál Róbert csak tartalékként készülődhetett a finálékra. Szerencséjére a románok tornásza, Marian Dragulescu sérülés miatt visszalépett, így a ferencvárosiak kiválósága is szerephez jutott.Sőt, főszerephez!Hiszen Gál az előkelő második helyet szerezte meg a versenyben, így a szám egyik esélyeseként utazhatott el a péntektől kezdődő cottbusi Világkupa-fordulóra. A magyar válogatott az elutazás előtt nem szövögetett nagy terveket, mindössze azt árulta el, hogy szeretne ismét a döntőben szerepelni, amelyben ugyebár bármi megtörténhet, akár a dobogó legfelső fokára is felállhat majd. Igaz, nehezíti helyzetét, hogy a világbajnok Dragulescu is felépült kisebb sérüléséből, így a lengyel Leszek Blanik és a román Ioan Suciu mellett még egy világklasszissal kell majd felvennie a versenyt. Ám nem csak Gál, Fekete Levente és a fiatal Berki Krisztián is reménykedhet döntős szereplésben. Előbbinek gyűrűn és lólengésben is esélye lehet rá, hogy a nyolc közé "verekedje” magát, míg az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes Berki lólengésben próbálhatja meg kamatoztatni tudását. Párizstól eltérően most nem lesz női versenyzőnk a viadalon, a gyengébbik nem képviselői a jövő héten a Tornacsarnokban tartandó felmérőverseny keretében mutathatják be gyakorlataikat.
Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
6 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
19 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
42 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2 órája