Feloldott titkos záradék

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2003.03.06. 20:28
Címkék
A francia kivitelező és üzemeltető hozzájárult ahhoz, hogy a GYISM nyilvánosságra hozza a Budapest Sportarénával kapcsolatos szerződésnek azt a részét, amely egy esetleges BS-hez hasonló létesítmény 10 éves építési tilalmával, illetve ennek feloldásával foglalkozik: a minisztériumnak a tilalom megszegése esetén kártérítést kell fizetni, ugyanakkor esetleges olimpiarendezésre nem vonatkozik a korlátozás.
A 2012-es olimpia budapesti megrendezésével, az arra vonatkozó pályázattal foglalkozó szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján Jánosi György sportminiszter többek között szólt a Budapest Sportaréna üzemeltetőjével kötött eredeti szerződés titkos záradékáról is, mely szerint 2013-ig nem épülhet állami közreműködéssel a BS számára versenyhelyzetet teremtő létesítmény. Elődje, a szerződést annak idején megkötő Deutsch Tamás ezt cáfolta, s felszólította a sportminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a megállapodás vitatott részét. A szerződés inkriminált pontja egyebek mellett így fogalmaz: "A minisztérium kötelezettséget vállal, hogy amennyiben bármely, a kormány ellenőrzése alá tartozó testület, vagy személy közvetlenül, vagy közvetve, részben, vagy egészben olyan fedettpályás szórakoztató vagy sportlétesítmény fejlesztését, illetve építését finanszírozza, amelyet 2013. januárja előtt adnak át Budapest közigazgatási területén belül és befogadóképessége meghaladja a hétezret, és amely olyan események megrendezésére alkalmas, amelyek versenyt jelentenek a BS-nek, akkor a minisztérium kártérítést fizet az üzemeltetőnek…” A megrendelő magyar állam és a francia kivitelező közötti megállapodás kitér arra is, hogy ezek a rendelkezések "nem vonatkoznak az olimpiai játékok megrendezése céljából épített létesítményekre”. A sokat emlegetett záradékkal foglalkozó, idézett GYISM-tájékoztatás után a Fidesz sajtóirodája arról értesítette a távirati irodát, hogy Deutsch Tamás találkozót kezdeményezett Jánosi Györggyel, javasolva: péntek délelőtt fogadja őt, s közösen tekintsék át a szerződésnek azt a részét, amelyre a sporttárca irányítója szerdán hivatkozott. Deutsch a levelében leszögezte, hogy fenntartja véleményét, mely szerint a BS-sel kapcsolatos minden vitát le lehetne zárni, amennyiben a GYISM a szerződés teljes szövegét nyilvánosságra hozná. A távirati irodát a pénteki találkozóval kapcsolatban így tájékoztatták a tárca illetékesei: "A miniszter jelenleg vidéken tartózkodik, pénteki időbeosztását így nem tudjuk vele egyeztetni.” A GYISM ígéri: néhány napon belül az angol nyelvű szerződést teljes terjedelmében elérhetővé teszi a nyilvánosság számára a tárca internetes honlapján.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
4 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
4 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
4 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
4 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
4 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik