A kékek őrzik pozíciójukat

R. B.R. B.
2002.09.26. 21:08
Címkék
Az MTK megnyerte legutóbbi négy bajnokiját, túljutott az első körön a Magyar Kupában, mégsem mondhatni, hogy ez a hét a jó hangulatban telt volna a Hungária körúton. Szép sorban fogynak ugyanis azok a játékosok, akiket Egervári Sándor vezetőedző bevethet szombaton a Békéscsaba ellen. Előbb Juhász Rolandot kellett megoperálni (mandulaműtétje miatt két hétre kiesett a munkából), majd Alin Dragan combhajlítóizma sérült meg (a hét végén ezért pihen), és itt a legújabb kieső: Horváth Levente a csütörtöki tréningen egy szerencsétlen becsúszási kísérletnél szenvedett bokasérülést.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az első ijedelmek után (az orvosok szárkapocscsonttörésre gyanakodtak) a műszeres vizsgálatok kimutatták, hogy nem komoly a baj. Persze ettől még fáj a bekk bokája, ezért biztosra vehető, hogy szombaton legfeljebb szurkolóként segítheti csapatát.Három játékos tehát biztosan nem léphet pályára, és e tényről még akkor is hiba lenne elfeledkezni, ha a sereghajtónál hétszer több pontot gyűjtött eddig a listavezető. Így vélekedik Egervári Sándor is, aki óva inti játékosait attól, hogy lebecsüljék a rossz szériában lévő Békéscsabát.Némi öröm is érte azért a klubot a napokban. Fülöp Ferenc klubigazgató kézhez kapta az Európai Labdarúgó-szövetség legfrissebb ranglistáját, amelyen a kék-fehérek – az elmúlt öt év átlagát figyelembe véve – annak ellenére megőrizték 130. helyüket, hogy a tavalyi szezonban nem jutottak ki a nemzetközi kupaporondra. A magyar együttesek közül az UEFA-rangsorban a legelőkelőbb helyen álló klub (a következő a 213. helyen rangsorolt Debrecen) vezetői persze azt remélik, az idei bajnokság végén az MTK megint kupaszereplést érő helyen végez.
Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
31 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
4 órája