Óváry Eszter visszatér!

Három olimpiai részvétel, hat világbajnokság után visszatér. Pedig azon sem lehetne csodálkozni, ha elege lenne a tornából, a kemény és embert próbáló edzésekből. Óváry Eszter, aki már az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon is részt vett, úgy döntött, ötévnyi szünet után újra megpróbálkozik a tornával, egész pontosan szeretne elindulni a november 20-án kezdődő debreceni szerenkénti világbajnokságon.Pedig úgy volt, ebből az extrémnek tűnő ötletből nem lesz semmi. A női szakbizottság ugyanis – tegyük hozzá, érthetően – azt várta el a Dél-Afrikában edzősködő Óvárytól, hogy jöjjön haza, és válogató versenyeken küzdjön meg az indulási jogért. A harmincesztendős (!) versenyző először azt válaszolta, anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy hazatérjen, aztán mégis repülőre ült, és jövő héten Tatán a jó tíz évvel fiatalabb tornászokkal együtt megkezdi a felkészülést a világbajnokságra.– Bátor húzásnak mondható, hogy csapot-papot otthagyott és hazajött Magyarországra.– Igazából nem csak a világbajnokság miatt döntöttem így – mondta Óváry. – Kilencvenhét óta éltem Dél-Afrikában, és már nagyon egyedül éreztem magam. Hiányzott Magyarország, a családom, a barátaim, és már nem láttam perspektívát abban, hogy továbbra is kint maradjak.– Pedig ha jól tudom, még állampolgárságért is folyamodott…– Igen, hiszen amikor két évvel ezelőtt ismét edzésbe álltam, bíztam benne, hogy dél-afrikai színekben versenyezhetek. De az állampolgárságot a mai napig nem kaptam meg, még annak ellenére sem, hogy a dél-afrikai bajnokságon második lettem. – Lehet, hogy egy pici csalódottság is meghúzódik a döntése hátterében?– Főként a honvágy és az, hogy szeretnék életmódot váltani. Úgy döntöttem, a jövőben turizmussal foglalkozom, és szeretném feltérképezni a lehetőségeket idehaza.– Tehát a debreceni szereplését amolyan hattyúdalnak szánja?– Igen, szép befejezése lehetne a pályafutásomnak, és úgy érzem, ezért az élményért érdemes küzdeni.– Milyen szereken szeretne indulni?– Csak talajon, annak idején, vagyis a fénykoromban talajon és ugrásban voltam jó.– Harmincévesen hogyan tud alkalmazkodni az új szabályokhoz? Talán ön tudja a legjobban, hogy a torna mennyit változott az elmúlt években…– Edzőként és nemzetközi bíróként nagyon is tudom, hogy mi vár rám. Tavaly, amikor letettem a nemzetközi bírói vizsgát, már úgy néztem az elemeket, az új szabályokat, hogy mi az, amire képes lennék, és mi az, amibe beletörne a bicskám.– És mi az, amit meg tud csinálni?– Azt hiszem, egy 9.8-as kiinduló pontszámú talajgyakorlatot össze tudok hozni. Tudom, hogy nem vagyok már tizenhat éves, de azt hiszem, ezt a sokéves tapasztalatot a javamra tudom fordítani. Igaz, a válogatóversenyek meglehetősen korán lesznek, nem biztos, hogy szeptemberben és októberben a legjobb gyakorlattal tudok majd Maráczi Márta szövetségi kapitány elé állni, de érdemes próbálkozni.– Fájni fog, ha nem sikerül?– Ugyan! Amit elérhettem ebben a sportágban, azt már elértem. Győztem universiadén, Európa-kupán harmadik helyet szereztem, csak ott motoszkál bennem az az érzés, hogy még képes vagyok rá, meg tudom csinálni, és ezt szeretném bebizonyítani magamnak. – Az egykori csapattársai, akik már réges rég hátat fordítottak a tornának, mit szóltak a döntéséhez?– Azt, hogy nem vagyok normális. De ezzel eddig is tisztában voltam. Csak azt mondhatom erre: sose lehet tudni, hogy mi lakozik az emberben. Én most erre a világbajnokságra vágyom, és úgy érzem, képes vagyok mindent megtenni azért, hogy szerepelhessek Debrecenben.