Román és horvát játékost teszteltek

R. B.R. B.
2002.07.13. 20:52
Címkék
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Füzi Ákos (középen) ez alkalommal balhátvédként szerepelt, de a védôvel az egymást váltó jugoszláv szélsôk egyike sem bírt
Már-már bajnoki hangulat volt a Hungária körúton, több mint négyszázan döntöttek úgy, hogy kilátogatnak a kék-fehérek első hazai felkészülési találkozójára. Noha az ellenfél a jugoszláv élvonalban szereplő Hajduk Kula volt, ezúttal is szerepeltek próbajátékosok Egervári Sándor együttesében: az első félidőben a lengyel Górnik Zabrze ellen már tesztelt horvát Sasa Filipovic a csatársorban, míg a szünet után az újabb kiszemelt, a román Bogdan Ungurusan a középpályán. Mindkettőjük sorsáról a mérkőzés után született döntés, amikor is Fülöp Ferenc klubigazgató és a tulajdonos, Várszegi Gábor már a szakmai stáb véleményének tudatában ülhetett tárgyalóasztalhoz a játékosok menedzsereivel. Ezek a megbeszélések lapzártánk után fejeződtek be, nem tudunk beszámolni a tárgyalások eredményéről, de annyi bizonyos, hogy mindkét jelölt ígéretesen futballozott, különösen a Ferenczi István éktársaként jeleskedő Filipovic tett jó benyomást a lelátón helyet foglalókra.

MTK Hungária–Hajduk Kula
(jugoszláv) 0–0

Hidegkúti-stadion, 400 nézô. V: Sütô
MTK. 1. félidô: Hajdu – Komlósi, Szmiljanics, Elek – Zavadszky, Czvitkovics, Andronic, Füzi Á. – Illés – Filipovic, Ferenczi. 2. félidô: Hajdu – Komlósi (Horváth L., Czvitkovics), Szmiljanics (Komlósi), Lambulics, Füzi Á. – Zavadszky, Czvitkovics (Madar), Jezdimirovics, Ungurusan – Ferenczi, Filipovic (Juhász)
HAJDUK. 1. félidô: Csilics – Davidov, Malbasa, Mandics, Dardevics – Csirka, Marinkovics, Bosnijakovics, Pavicsevics – Mester, Sztojiclavljevics. 2. félidô: Mitrovics – Blahovics, Drajkovics, Mandics (Davidov), Krivokapics – Vojnics, Vuksanovics, Malbasa (Tosics), Mirkovics – Buzics, Mihajlovics
Az edzőmeccset egyébként nemcsak a felkészülés finisében járó MTK vette komolyan, a legutóbbi jugoszláv bajnokságban a 13. helyen záró Hajduk vezetőedzője például jó háromnegyed órás taktikai értekezletet tartott a meccs előtt, s olyan elánnal magyarázott játékosainak, mintha komoly tétje lett volna a találkozónak. A vendégek – bár csak augusztus közepén kezdődnek számukra a tétmérkőzések – ennek megfelelően feltüzelve, nagy vehemenciával vetették magukat a küzdelembe, és bizony előfordultak kemény belépők, sőt olykor rugdosódások is. A játék azonban nem durvult el, ami többek között annak is köszönhető, hogy az MTK jugoszláv légiósai minden esetben le tudták csillapítani a Hajduk színeiben futballozó honfitársaikat.
Ami a csapat további felkészülési programját illeti: vasárnapra és hétfőre szabadnapot kaptak Egervári Sándortól a labdarúgók, a következő edzőmeccsre szerdán 17 órakor a Fáy utcában a Vasas ellen kerül sor. A főpróbát szombat délelőtt fél tízkor a Hidegkuti-stadionban a BKV Előre ellen tartják a kék-fehérek, és az utolsó héten legfeljebb már csak egymás közti játékra és a taktikai elemek csiszolására kerül majd sor. Végezetül egy információ a szurkolók számára: július 23-án 18 órakor a Trombitás étteremben tartják meg a hagyományos bajnokság előtti szurkolói ankétot.
Legfrissebb hírek

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
11 perce

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
19 perce

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
29 perce

Átalakult kerettel is a kijutásért küzdenek a nők a kassai 3x3-as kosár Eb-selejtezőn

Kosárlabda
33 perce

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
34 perce

„Ez a sport igazi ereje” – interjú Kirsty Coventryvel, a NOB elnöke Budapest erényeiről is beszélt

Egyéb egyéni
42 perce

A NOB elnöke: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon

Egyéb egyéni
53 perce

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
57 perce
Ezek is érdekelhetik