Videó: „Nagyon extra játékossá nőheti ki magát” – Dzsudzsák Baráthról
Ahogyan azt megírtuk, Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a DVSC 20 éves védekező középpályását, Baráth Pétert is meghívta a keretbe a Szerbia és az Észak-Írország elleni márciusi felkészülési mérkőzésekre. Az NSO Tv stábja a fiatalról forgatott, a kezdetekről, a válogatottságról és a jövőről egyaránt szó esett.
![]() |
Baráth Péter tavaly októberben, az U21-es válogatott mezében (Fotó: Török Attila) |
A labdarúgó édesapja, Baráth Sándor – aki egyébként iskolaigazgatóként tevékenykedik Gyulaházán – így emlékszik vissza arra, hogyan került a fia Debrecenbe: „Az általános iskolai tanulmányai után rengeteg lehetősége volt, Nyíregyházán, Miskolcon, de a legutolsó pillanatban Debrecent választottuk. Nem bántuk meg.”
Baráth Péter azt is elmondta, melyik poszton érzi a legjobban magát: „A középpályán. Tudom, hogy a szezon elején volt némi kitérőm belső védő poszton, ott próbálgattak engem. Úgy voltam vele, hogy ebben is fejlődhetek és megmutathatom magam. Élni akartam a lehetőséggel, de alapvetően középpályásnak vallom magam.”
A 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs így vélekedik ifjú csapattársáról: „»Petike« az NB II-t is majdnem végigjátszotta, az NB I-ben egy másik posztot is kipróbáltattak vele. Nagyon-nagyon hasznos játékosról van szó, aki hihetetlenül alázatos, rendkívül szorgalmas, és meghallgat minden tanácsot, amellyel ellátom én vagy a csapat. »Jó fejjel« rendelkezik, ami elengedhetetlen a mai világban. Profi mentalitású, ha elindul a mérkőzés, azt ő »végigdarálja«, tényleg hasznos tagja minden edzésnek, minden meccsnek. Ha a labdaszerzés utáni első passzát még pontosabban játssza meg, akkor nagyon extra játékossá nőheti ki magát, és minden esélye megvan ahhoz, hogy ne maradjon sokáig itt közöttünk.”
A videót Szabóky Zsolt készítette.
A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Varga Kevin (Young Boys – Svájc)
A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.
19.30: MAGYARORSZÁG–Szerbia (Budapest, Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)
NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország