Válogatott: Már az elején eldöntöttem, itt akarok játszani – Kerkez

Vágólapra másolva!
2022.09.22. 19:44
null
Kerkez Németország és Olaszország ellen készül a Rossi-csapattal (Fotó: Árvai Károly)
A holland élvonalbeli AZ 18 éves magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos a Scouted Footballnak adott interjút, amelyben Paolo Maldiniról, Hollandiába igazolásáról és a válogatottról is beszélt.

Kerkez Milosra akkor figyelhettek fel a legtöbben, amikor 2021 februárjában maga Paolo Maldini hívására szerződött Olaszországba.

Sokan érdeklődtek irántam a télen, de én úgy gondoltam, inkább maradok Magyarországon és fejlődök itthon, aztán majd nyáron igazolok külföldre. Két nappal az átigazolási időszak vége előtt Paolo Maldini hívott telefonon, elmondta, hogy szeretne velem és az édesapámmal beszélni. Az ő hívása nagy lökést adott, ha Maldini hív, nem gondolkodsz sokat. Aztán már egyértelmű volt, hogy a Milanhoz szerződöm, ekkora klubnak nem mondhattam nemet.”


Kerkez a piros-feketék Primavera-, vagyis az U19-es bajnokságban szereplő csapatában kapott helyet, de volt lehetősége a klub első csapatával is edzeni.

Hihetetlen volt az első csapattal edzeni… Amikor először odamentem, csak néztem körbe, ott volt Zlatan Ibrahimovic, Theo Hernandez, Rafael Leao. Két hónappal előtte még csak a tévében néztem őket, akkor meg már velük edzettem.

A 18 éves magyar válogatott játékos több lehetőségre vágyott a felnőttfutballban, ezért döntött a váltás mellett.

A Milan hatalmas klub, ott nem egyszerű fiatalon lehetőséget kapni, de úgy gondolom, a teljesítményemmel kiérdemeltem volna. Minden nagy csapatnak más a filozófiája, máshogy kezelik a fiatalokat, így végül úgy döntöttem, a felnőttfutballban szeretnék játszani, ezért inkább váltok. A Milan kölcsönszerződést ajánlott, de az mindig kockázatos, hiszen lehet, hogy a csapat inkább a saját akadémistáit játszatná helyetted, úgyhogy én mindenképpen végleges szerződést szerettem volna, de ez nem volt egyszerű, a klub nem engedett el könnyen.”

A holland élvonalbeli AZ ajánlatát végül a Milan is elfogadta.

Volt néhány megkeresés Németországból, de nagyon tetszett az AZ ajánlata, nem volt nehéz döntés. Nem jöttem volna ide, ha nem tudtam volna, hogy Owen Wijndal eladását tervezi a klub, hiszen nem lett volna egyszerű megküzdenem a kapitánnyal a csapatba kerülésért. Elmondták, várnom kell néhány hónapot, aztán játszhatok az első csapatban. A várakozás nehéz volt, de az edző segített, kéthetente elmondta, mik a tervei velem, illetve az édesapám is támogatott, segített, hogy türelmes maradjak – mondta Kerkez a hollandoknál töltött első hónapokról. Végül az Európa-konferencialiga-indulásért zajló rájátszásban kapott lehetőséget, miután véget ért a holland bajnokság 2022 nyarán. – A playoff remek lehetőség volt, hogy megmutassam magam, ha nem szerepeltem volna jól, nem biztos, hogy most én lennék az első számú balhátvéd.”


A fiatal futballista már a nyáron is meghívást kapott a Marco Rossi által irányított válogatott keretébe, akkor azonban nem lépett pályára. A szeptemberi Nemzetek Ligája-meccseken azonban minden bizonnyal bemutatkozhat a magyar nemzeti csapatban.

Ha meg tudom állítani Serge Gnabryt vagy Leroy Sanét az egy az egy elleni szituációkban, akkor tudom, hogy eljuthatok nagy csapatokba.


Kerkez Szerbiában született, szerb-magyar kettős állampolgár, így szerepelhetne a szerb válogatottban is, de mint elmondta, erre sosem tekintett valós lehetőségként.

„Szerbia sosem keresett meg, Magyarország már tizenöt éves koromban is. Itt tisztelnek, ahogy a családomat is, ezt sosem fogom elfelejteni. Már az elején eldöntöttem, hogy ha eljutok arra a szintre, a magyar felnőttválogatottban akarok játszani. Mindig megtiszteltetés a válogatottban játszani, teljesen mindegy, hogy öt vagy kilencven percen keresztül számít rám a kapitány, én mindent beleadok. Úgy érzem, készen állok rá.

A jövőben leginkább a La Ligában futballozna a fiatal tehetség.

Az álmom az öt topliga egyikében játszani. Spanyolország az első, az ottani focit szeretem a legjobban, robbanékony, taktikus és gyors.”

Kerkez hozzátette, Angliában és Olaszországban is szívesen futballozna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik