Válogatott: a fehéroroszokkal játszhatunk februárban

2012.11.16. 12:12
null
Egervári Sándor és csapata dél felé <br />veszi az irányt (fotó: Mirkó István)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a közszolgálati televízió Ma reggel című műsorában értékelte a norvégok elleni szerdai felkészülési mérkőzést (0–2), amelyet tanulságosnak nevezett, és elárulta, hogy a következő év elején valószínűleg Fehéroroszországgal vív újabb felkészülési meccset a nemzeti csapat.

„Nem tudtuk azt a játékot megvalósítani, amit szerettünk volna. Az ellenfél akarata érvényesült ezen az estén, és be kell vallanunk, hogy Norvégia teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést” – mondta az M1-nek Egervári a szerdai összecsapásról.

A kapitány tervei szerint a téli szünetben is lesz jócskán dolga a stábnak, ugyanis december elején az NB I-es futballistákból összeállított ligaválogatott Egyiptomban játszik két felkészülési találkozót. Az út célja, hogy a tehetséges játékosok nemzetközi porondon is szerepelhessenek, és a márciusi tétmérkőzéseken akár már a mély vízbe be lehessen őket dobni.

„Lehetőségünk van februárban felkészülési mérkőzést játszani az UEFA-játéknapon, valószínűleg a fehéroroszokkal valamelyik déli országban. Tavasszal pedig következik a következő fél év számunkra két legfontosabb mérkőzése Romániával itthon és Törökországgal idegenben” – tekintett előre a szövetségi kapitány.

A Nemzeti Sport Online kérdésére Sztancsik Tamás, a magyar válogatott sajtófőnöke megerősítette, hogy a februári mérkőzés szervezés alatt áll, igaz, hivatalos időpont és helyszín még nincs. Az már biztos, hogy az utolsó őszi NB I-es forduló után a ligaválogatott összejön és mérkőzéseket is játszik, ám az ellenfelekről és a helyszínekről egyelőre még folyik az egyeztetés.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04