Válogatott: Egervári Sándor a mai napig álmodik a 8–1-es vereséggel

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 16:03
null
Egervári Sándor beszélt az egészségi állapotáról is (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Egervári Sándor a mai napig álmodik utolsó szövetségi kapitányi mérkőzésével, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott 8–1-re kikapott Hollandia vendégeként.

 

„Az a kiütéses vereség nagy lyukat ütött a lelkembe. A mai napig is éjszakákon át megjelenik az emlékezetemben és felébredek erre az álomra” – nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán a 73 éves edző.

A magyar csapat tíz évvel ezelőtt, 2013. október 11-én kapott ki 8–1-re Amszterdamban. Egervári Sándor felidézte, a korábbi mérkőzéseknek köszönhetően jól állt a csapat a világbajnoki selejtezőcsoportjának tabelláján, de csak győzelem esetén juthatott volna ki a brazíliai tornára.

„Rossz döntést hoztunk, 19-re lapot húztunk, és beleszaladtunk egy csúnya, nagy vereségbe” – idézte fel a mester, aki a szakmai stáb tagjainál már a hatodik kapott gól után jelezte, hogy a lefújás után azonnal lemond posztjáról.

„A vége nem sikerült, de egy kapitány szinte mindig vereség után búcsúzik, és akkor illik lemondania” – magyarázta.

Egervári a legszívesebben az U20-as válogatottal megnyert világbajnoki bronzéremre emlékszik vissza, a felnőtt nemzeti csapattal pedig a törökök 3–1-es és a svédek 2–1-es legyőzése a kedvenc mérkőzése.

„Az egészségem rendben van, nem fáj semmim, de korlátozva vagyok a mozgásban az agyvérzés miatt. A mozgás öröme, ami áthatotta eddigi életemet, most már nincs meg. A mozgásnélküliséget nem tudom megszokni, megpróbálok együtt élni vele, de nagyon nehéz dolog” – vallott évek óta tartó betegségéről, illetve állapotáról.

Mindezek ellenére sűrűn megjelenik a Halmai Gáborral közös pomázi focisulijuk edzésein, a televízióban pedig érdeklődve nézi a magyar és külföldi mérkőzéseket, sőt ha van lehetősége, egy-egy válogatott meccsen személyesen is ott van.

Hangsúlyozta, hogy több évtizedes edzői munkássága során sok érdekes, tanulságos dolog történt vele, és szerinte nem lenne baj, ha ezeket át tudná adni a következő generációknak, de a jelenlegi edzőképzés erre nem tart igényt, ezt pedig hibának tartja. Meglátása szerint, bár a felkészítés jelentősen változott, de a futball alaptörvényei nem.

A magyar válogatott jelene kapcsán leszögezte, nagy szerencse, hogy Marco Rossi a szövetségi kapitány, aki nagyszerű pedagógus, integráló személyiség, és remekül rakta össze a csapatát.

„Szerencsés volt a sorsolás, majd nagyon jól kezdtük a selejtezősorozatot, így jó esélyünk van, hogy csoportelsők legyünk” – értékelt Egervári, aki az MTK-val kétszer, a Dunaferr-rel egyszer volt bajnok, a BVSC-t pedig NB I-es ezüstéremhez segítette.

Legfrissebb hírek

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
16 órája

NB III: Kusnyír 21 hónap után visszatért; négy gólt kapott a Ferencváros második csapata

Labdarúgó NB II
19 órája

Labdarúgás: visszavágott az észteknek az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 10:43

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33
Ezek is érdekelhetik