Nálam ő az örök balhátvéd – búcsú Tóth Józseftől

Különleges futballista volt. Remek játékos. Ami engem illet, azzal tudnám jellemezni, hogy a saját szintje alatt nem tudott játszani. Meggyőződésem, hogy az ilyesmi nagy segítség egy-egy edzőnek. Üljön a Pécs, az Újpesti Dózsa, az MTK vagy éppen a finn IF Kraft kispadján, hogy csak Tóth „Jokka” élvonalbeli csapatait említsem.

„Jokkát” írok, mert az ismerősei így hívták, a róla beszélők így emlegették. NB I-es futballistaként 1970-től, amikor bemutatkozott a Pécsi Dózsában. Sikerrel, időnként főszereplőként, például amikor 1970 őszén a pécsiek kiverték az EVK-ból a Newcastle Unitedet – tizenegyesekkel. Az ötödik – döntő – lövés az övé volt.

Huszonnégy évesen a Megyeri útra igazolt, a pécsiek kiestek, egyértelmű volt, hogy vált. „Az ember lemerevedik attól, hogy jaj, ha megint kikapunk, kiesünk”– magyarázta, miért hagyta el Pécset, s rögtön hozzátette:„Meg sem fordult a fejemben, hogy Budapesten ne álljam meg a helyemet.”Nem a levegőbe beszélt, hiszen kétszer-kétszer bajnok (1978, 1979) és kupagyőztes (1982, 1983) lett a Dózsával, és stabil válogatott.

Először 1974. november 10-én Várnában, Bulgária ellen (0–0) játszott a csapatban.„Keményen, egyszerűen, sokszor ügyesen szerelt, és néhányszor még felfutásokkal is próbálkozott”– állt a tudósításban, ars poeticaként is felfogható. Két világbajnokságon (1978, 1982) járt, Spanyolországban gólt is rúgott a Salvador elleni meccsen (10–1). Felfutott, beadott, a labda visszapattant elé, ő pedig„bal külsővel, nehéz szögből, nyolc méterről ügyesen az üres kapuba perdített”.Utoljára 1983-ban Koppenhágában, Dánia (1–3) ellen szerepelt a csapatban, a meglehetősen gyors Klaus Berggreen nem sok sót evett meg mellette.

Légiósként Finnországig jutott – a szókimondása miatt. Pedig... A Realtól ugyan 1982-ben KEK-mérkőzésen kikapott a Dózsa Madridban, ám hátvédjük, a holland John Metgod a mérkőzésen izomszakadást szenvedett, s a madridiak a meccs után azonnal tárgyalni kezdtek arról, hogy szerződtetnék „Jokkát”. Az újpestieknél élet-halál uraként szorgoskodó belügyes Csáki Sándor beintett, közölve, hogy rendszerellenes futballisták ne is álmodjanak nyugati szerződésről. Igaz, ami igaz, sohasem tartotta a száját, ami a BM-csapatoknál (Pécs, Újpest) nem volt éppen jó ajánlólevél.

Két esztendővel ezelőtt már betegeskedett, a pontos diagnózisra nem derült fény, mert nem ment orvoshoz, kikérte magának, hogy baja van. Futballistaként is félt a doktoroktól – ez akkor sem változott, amikor már nagyon kellett volna.

Rangra emelte a sokak által lebecsült balbekkposztot – ha valaki, ő tettekkel bizonyította, hogy a szerepkör érdemes az előléptetésre.

Nálam ő az örök balhátvéd.