Dibusz+Gulácsi+Megyeri=7, Bogdán=20 – ki lesz Király Gábor utódja?

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
Vágólapra másolva!
2016.09.06. 11:35
null
Vajon Megyeri Balázs, Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes véd Feröeren? (Fotók: mlsz.hu)
A magyar szempontból varázslatosra sikerült Európa-bajnokság óta először lép pályára labdarúgó-válogatottunk. A keddi, Feröer elleni találkozóval nem csak egy új, kihívásokkal teli világbajnoki selejtező veszi kezdetét, hanem egy új korszak is. Hosszú idő után ugyanis először fordul elő, hogy Király Gáborra egyáltalán nem számíthat a magyar szövetségi kapitány, hiszen a mackóalsós hős a kontinensviadal után lemondta a válogatottságot. Az 1-es mezszámra pedig számos ígéretes jelentkező van, s lehet, Bernd Storcknak sokkal nagyobb fejtörést okoz majd a kapusposzt, mint az, hogy elöl Böde Dániel, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás vagy Szalai Ádám kezdjen. Andrusch Józsefet, az U21-es nemzeti együttes jelenlegi és a válogatott korábbi kapusedzőjét arról kérdeztük, mely szempontokat érdemes figyelembe venni a jelenlegi helyzetben. Valamint az InStat statisztikai elemzőrendszer segítségével megnéztük a kapusaink mutatóit.

 

 

A magyar válogatott vasárnap indult útnak Feröerre, Storck meglehetősen fiatal kerettel vágott neki az északi túrának. Ez persze nem meglepő, hiszen a 40 esztendős Király Gábor és a 33 éves Juhász Roland immár „szurkolóként” követi figyelemmel a nemzeti együttes szereplését, sőt a 38. életévében lévő Gera Zoltán sem tartott a többiekkel, ám a ferencvárosi középpályás „csak” sérülés miatt maradt távol, őt jó eséllyel láthatjuk még a címeres mezben futballozni.

A tórshavni mérkőzésen biztosan „rutintalan” kapus nevével kezdődik majd a magyar összeállítás, hiszen a keretben lévő Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Megyeri Balázs triónak összesen hét válogatott fellépése van (Dibusznak négy, Gulácsinak három, Megyerinek nulla). Király Gábor ugyebár rekordot jelentő 107 (!) összecsapás után búcsúzott el…

Érdekesség, hogy Bogdán Ádám, aki 2011-es bemutatkozása óta húsz alkalommal védte a magyar csapat kapuját (és rendszeresen játszik az angol másodosztályú Wigan Athleticben) még a bő keretbe sem kapott meghívót – a fentebb említett három kapuvédő mellett a videotonos Kovácsik Ádám és a vasasos Nagy Gergely készült Telkiben (utóbbi az U21-es csapatban játszott a Liechtenstein ellen 4–0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn).

Cikkünkben összehasonlítjuk azokat a kapusokat, akik megküzdhetnek azért, hogy egyikük a mackónadrágos legenda örökébe lépjen. A vizsgálatban hat kapuvédőt vettünk górcső alá, a légiósok közül Bogdánt, Gulácsit és Megyerit, itthonról pedig Dibuszt, Kovácsikot és Nagyot.

Mielőtt Bernd Storck felszállt volna a feröeri járatra, azt mondta, a kezdőcsapat nagyjából összeállt a fejében, a kapusok kapcsán azonban még nem álmodta meg, ki dirigálhat Guzmics Richárdéknak. Lássuk be, a német szakember nehezebb helyzetben van, mint egy televíziós tehetségkutató műsor zsűrije, amikor a három finalista közül kell győztest hirdetni.

A hat jelölt közül még senki sem töltötte be a harmincat (Bogdán a legidősebb, ő novemberben lesz 29), s mindannyian rendszeres játéklehetőséghez jutnak klubjukban. Gulácsi a német élvonalban, Bogdán az angol, Megyeri pedig a német másodosztályban játszik hétről hétre. Dibusz évek óta meghatározó tagja a Ferencvárosnak, s Kovácsik a Videotonban, Nagy pedig a Vasasban jut szóhoz mostanában. Érdekesség, Gulácsi, Kovácsik és Megyeri egyaránt tagja volt a 2009-ben az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző magyar csapatnak.

Bogdán Ádám ezúttal nincs ott a keretben (Fotó: NS-archív)
Bogdán Ádám ezúttal nincs ott a keretben (Fotó: NS-archív)

Andrusch Józsefet arról kérdeztük, mely szempontok számítanak, mely tényezőket érdemes leginkább figyelembe venni az aktuális helyzetben.

„Mindenekelőtt le kell szögezni, a végső döntés Bernd Storck kezében van, az ő kiváló megérzésein múlik, ki védi majd a kapunkat – mondta Andrusch József, aki jelenleg az U21-es válogatottal Lublinban készül a keddi, lengyelek elleni felkészülési találkozóra. – Általánosságban beszélve egy kapusnál az a legfontosabb, hogy ne kapjon gólt. A vezetőedzőnek ez az elsődleges, hiszen ha nem kap gólt a csapat (azaz a kapus), nagy baj nem lehet. Egy kapuvédő teljesítményét a kapott gólok mennyisége jellemzi. Szintén lényeges, mennyire tudja használni a lábát, hogyan reagál a lövésekre, fejesekre, beadásokra vagy a ziccerekre, képes-e söprögetni és részt venni a labdakihozatalban. Az Eb-n Király Gábor szépen kivette a részét a labdabirtoklásból, de mégsem erre, hanem elképesztő bravúrjaira emlékszünk jobban. Például az osztrákok elleni hárításaira nulla nullás állásnál vagy a belgák elleni parádés védésére. Egy kapus a védésekkel tudja segíteni csapatát.”

„Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy egy kapusnak milyenek a kirúgásai, indításai, valamint, mentálisan milyen karakter. Higgadt tud-e maradni, mennyi tapasztalata van, hogyan kezeli a vészhelyzeteket?” – folytatta az 1986-ban a mexikói világbajnokságon játékosként résztvevő (de pályára nem lépő) szakember, aki a korosztályos válogatott mellett az MTK felnőttcsapatánál dolgozik kapusedzőként.

„Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy milyen bajnokságban futballozik, illetve hogy hány éves az adott kapus. Ez egy bizalmi poszt, az edzőnek kell megéreznie, megtalálnia, ki az ő embere. A mostani jelöltek között hajszálnyi különbségek vannak a képzettség és a rutint nézve, a személyiség dönt majd” – tette hozzá Andrusch József, aki 2010 és 2015 között a felnőttválogatott kapusedzője volt, Egervári Sándorral, Csábi Józseffel, Dárdai Pállal és Bernd Storckkal is dolgozott együtt, mielőtt a Norvégia elleni pótselejtező előtt Holger Gehrke váltotta őt a stábban.

A szakember szavai alapján sem lett könnyebb a választás. Az biztosnak tűnik, hogy Bogdán Ádámot nem szabad elfelejteni, hiszen a válogatott szempontjából ő a legtapasztaltabb jelöltünk, emellett pedig erős külföldi bajnokságban véd hetente. A Feröerre elutazó keret három kapusa közül Gulácsi Péter mellett talán valamivel több érv szól, mint Dibusz Dénes és Megyeri Balázs mellett. A BVSC-ben és az MTK-ban nevelkedő kapus topligában futballozik, ráadásul a Bundesligában, ahol a kapusoktól elvárják, hogy aktívan segédkezzenek a labda járatásában. Dibusz és Megyeri is jól bánik a labdával lábbal, előbbi azonban klubszinten még nem játszott külföldön, a korábban az Olympiakosz labdarúgójaként Görögországban az év legjobb kapusának megválasztott Megyeri pedig az utóbbi három idényben többnyire csak padozott (az Olympiakoszban és a Getafében).

Az InStat elemzőrendszer segítségével megnéztük, a szóban forgó hat kapus milyen védési hatékonyságot, passzmutatót és InStat-indexet átlagolt az idénybeli bajnokikon (fontos megjegyezni, hogy Gulácsi csapata csupán egyetlen Bundesliga-mérkőzést játszott eddig, így az ő számaiból nehéz messzemenő következtetéseket levonni). Nem megbántva Kovácsik Ádámot és Nagy Gergelyt, de jelen állás szerint kevés a valószínűsége annak, hogy valamelyikük jelenti hosszú távon a megoldást, így amikor a statisztikák alapján rangsoroltunk, őket figyelmen kívül hagytuk – akárcsak Bogdán Ádámot, akinek nem küldött meghívót Storck augusztusban (és korábban az Eb-re sem).

A játékosok minden megmozdulását figyelembe vevő InStat-indexek alapján holtversenyben Gulácsi és Megyeri a legjobbunk (230), de Dibusz nem sokkal marad el tőlük (224.8). A passzmutató terén Dibusz áll az élen (87.5 százalék), Gulácsi éppen csak lemaradt (87 százalék). A védési hatékonyságot nézve pedig Megyeri a legjobb (88.3 százalék). Ebből is látszik, szinte nincs különbség a három Feröerre utazó kapus mutatói között, nincs könnyű helyzetben Bernd Storck szövetségi kapitány.

Az Andrusch József említette szempontok alapján a keretben lévő kapusok közti erősorrendben (a mentális és személyiségi tulajdonságokat nem ismerve) talán Gulácsi Péter áll az élen, hajszányival (vagy még annál is kevesebbel) Dibusz Dénes és az egyelőre felnőtt válogatott fellépés nélküli Megyeri Balázs előtt – de főként azért, mert topligában pallérozódik. Persze Bernd Storckot és korábbi döntéseit (például Kleinheisler László esetét) ismerve szinte bármi elképzelhető…

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lenne az ideális Király Gábor-utód?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

KIRÁLY GÁBOR UTÓDJELÖLTJEI
LÉGIÓS KAPUSAINK Bogdán Ádám (Wigan) Gulácsi Péter (RB Leipzig) Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
Születési dátum 1987. 11. 27. (28 éves)
1990. 05. 06. (26)
1990. 03. 31. (26)
Válogatott meccsek/kapott gólok (kapott gól nélküli meccsek) 20/25 (9) 3/4 (1)
Szezonbeli bajnoki meccsek/kapott gólok (kapott gól nélküli meccs) 5/8 (1) 1/2 (0) 3/5 (1)
Átlagos InStat-index a szezonbeli bajnokik alapján 193.6
230
230
Passzmutató a szezonbeli bajnokik alapján
85.6% (32/meccs)
87% (33)
83.6% (32.6)
Védési hatékonyság a szezonbeli bajnokik alapján 73% (3.4/meccs)50% (2)
77.3% (4.6)
NB I-ES KAPUSAINK Dibusz Dénes (Ferencváros) Kovácsik Ádám (Videoton) Nagy Gergely (Vasas)
Születési dátum 1990. 11. 16. (25)
1991. 04. 04. (25)
1994. 05. 27. (22)
Válogatott meccsek/kapott gólok 4/3 (2)
Szezonbeli bajnoki meccsek/kapott gólok (kapott gól nélküli meccs) 7/7 (3) 7/7 (2) 3/2 (1)
Átlagos InStat-index a szezonbeli bajnokik alapján 224.8
232.4217.3
Passzmutató a szezonbeli bajnokik alapján
87.5% (23.7)
94% (23.5)
83.3% (25.3)
Védési hatékonyság a szezonbeli bajnokik alapján 69% (2)
75.5% (2.8)
85.3% (3.6)
Az idénybeli bajnokikon produkált statisztikák forrása az InStat statisztikai elemzőrendszer.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A FERÖER ELLENI VB-SELEJTEZŐRE (szeptember 6.)
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország)
Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország), Kovács István (Videoton), Kleinheisler László (Darmstadt – Németország), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Vida Máté (Vasas)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Kaiserslautern – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA , A B-CSOPORT MENETRENDJE

2016. szeptember 6., kedd
20.45: Feröer–Magyarország

20.45: Andorra–Lettország
20.45: Svájc–Portugália

2016. október 7., péntek
20.45: Magyarország–Svájc

20.45: Lettország–Feröer
20.45: Portugália–Andorra

2016. október 10., hétfő
20.45: Lettország–Magyarország

20.45: Andorra–Svájc
20.45: Feröer–Portugália

2016. november 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Andorra

20.45: Portugália–Lettország
20.45: Svájc–Feröer

2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik