A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

2026.04.14. 18:22
null
Fotó: mlsz.hu
A magyar női labdarúgó-válogatott kedd délután 5–0-s győzelmet aratott Észak-Macedónia otthonában a világbajnoki selejtezősorozat C-divíziójának 3. fordulójában.

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány csapata, amely az egész mérkőzésen nagy fölényben futballozott, tulajdonképpen húsz perc alatt eldöntötte az összecsapást Csányi Diána mesterhármasának köszönhetően. Ráadásul a szünet előtt még Savanya Csilla is betalált. A végeredményt a hajrában Csiki Anna állította be.

A nemzeti együttesnek egy döntetlen mellett ez volt a második győzelme, a hét pontjával pedig vezeti a négyesét. Legközelebb szombaton az északmacedónokat fogadja Felcsúton a negyedik körben.

Az alapszakaszt erősorrend alapján három osztályra bontották, onnan a rájátszás első körében két út nyílik. Az A-liga négy-négy második és harmadik helyezettje kerül össze kieséses párharcban a magyarokat is felvonultató C-liga hat csoportgyőztesével és két legjobb másodikjával, illetve – ez a második út – az A-liga negyedikjei és a B-liga csoportgyőztesei csapnak össze (szintén párharcokba osztva) utóbbi osztály második és harmadik helyezettjeivel. 

A második körben az első és a második út nyolc-nyolc győztese játszik egymással, ugyancsak oda-visszavágós rendszerben. A nyolcból hét győztes csatlakozik az élvonalat jelentő A-divízió négy csoportgyőzteséhez, mint vb-résztvevő, míg a nyolcadik csapat, amely a ligaszakasz rangsorában a leghátul végzett, interkontinentális selejtezőre mehet.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
C-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT
Észak-Macedónia–Magyarország 0–5 (Csányi D. 2., 9. 20., Savanya 45+1., Csiki A. 88.)

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
13 órája

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
16 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
2026.10.13. 23:01

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:16

Két csatár, egy döntés – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.09. 23:44

Óriási pofon a hollandoktól, női válogatottunknak csak matematikai esélye maradt a vb-kijutásra

Magyar válogatott
2026.10.09. 21:50

Marco Rossi irányításával most már fél Európát legyőztük

Magyar válogatott
2026.10.09. 12:03

Szalai József: Szerény srác vagyok, az is maradok

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 10:30