„A Puskás Ferenc utáni korszak legígéretesebb időszakát éli a magyar válogatott” – török sajtóvisszhang

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.22. 17:50
A törökök ugyanannyi esélyt adnak a magyar csapatnak, mint a saját válogatottjuknak (Fotó: Kovács Péter)
Törökország lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája playoffjában, és a sorsolás után a török sajtó részéről nagy az egyetértés abban, hogy a két csapat azonos esélyekkel vág neki a márciusi osztályozónak.

A milliyet.com szerint a magyar válogatott az elmúlt évek egyik legfigyelemreméltóbb európai válogatottja, amely még most heveri ki az idei Európa-bajnokság okozta csalódottságot. A lap már a cikk címében felhívja a figyelmet Szoboszlai Dominikra: „Vigyázni kell a Liverpoolban játszó Szoboszlaival!” Emellett a Galatasarayban szereplő Sallai Rolandot is kiemeli, valamint azt írja, a Puskás Ferenc utáni korszak legígéretesebb időszakát éli a magyar válogatott.

Megjegyzés: a török sajtó minden bizonnyal nem vette figyelembe, hogy a köztes időszakban a magyar válogatott nyert két olimpiai arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet, hogy harmadik és negyedik is volt Európa-bajnokságon, valamint hogy kétszer eljutott a negyeddöntőig világbajnokságon.

A fanatik.com úgy fogalmaz, hogy a magyar csapat nem nyújtott túl csodás teljesítményt az A-ligában, majd tényszerűen közli a mieink eredményeit, hozzátéve, hogy Marco Rossi irányításával súlyos vereségeket szenvedett el idegenben. Ez a lap is külön megemlíti, hogy a Galatasaray futballistája, Sallai Roland is ott lesz az ellenfél soraiban, amikor a törökök pályára lépnek a márciusi playoffban.

Több török újság – mint a turkiyetoday.com – is csak a tényeket közli a mieinkről, például, hogy milyen eredményeket értünk el a Nemzetek Ligájában, illetve hogy mit játszott egymással a két fél a története során.

Magyar válogatott
2024.11.22. 18:17

„Magyarország harmadik lett a csoportjában, de ez senkit se tévesszen meg” – Hamit Altintop a sorsolás után

Vincenzo Montella szövetségi kapitány szerint nem számít, milyen ellenfelet kapott csapata, így is, úgy is a feljutás a céljuk.

NEMZETEK LIGÁJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Törökország–MAGYARORSZÁG
Ukrajna–Belgium
Ausztria–Szerbia
Görögország–Skócia
A kétmeccses osztályozókat 2025. március 20-án és 23-án rendezik, az első meccsen az elöl álló csapat a pályaválasztó.

 

 

Legfrissebb hírek

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Magyar–görög válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz tavasszal – NS-infó

Magyar válogatott
2026.01.22. 16:35

A 120 éve született Sebes Gusztáv a sikerrel is összefonódott

Népsport
2026.01.22. 08:09

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Megvan a győzelem az olaszok ellen is, középdöntős a magyar válogatott a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.18. 22:18

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27
Ezek is érdekelhetik