Válogatott: már csak egy országnak jobb a formája a magyarénál

D. S. B.D. S. B.
2024.01.24. 10:20
Már csak a kolumbiai válogatottnak hosszabb a veretlenségi sorozata a magyarénál (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, Algéria nem kis meglepetésre 1–0-ra kikapott Mauritániától és csak a D-csoport negyedik helyén zárta az Elefántcsontparton zajló Afrikai Nemzetek Kupáját, ráadásul az észak-afrikaiaknak ezzel megtört a 24 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk, azaz a magyar válogatottat már csak Kolumbia előzi meg ebben a mutatóban.

Ismert, hogy a magyar nemzeti csapat legutóbb még 2022 szeptemberében, Szalai Ádám búcsúmeccsén, az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen szenvedett vereséget, azóta minden sorozatot figyelembe véve Marco Rossi csapata nyolc Európa-bajnoki selejtezőn és négy felkészülési találkozón nem kapott ki (hét győzelem, öt döntetlen), s 1976 után 2023-at is veretlenül zárta a válogatott.

Novemberben megírtuk, hogy Szoboszlai Dominikék parádés sorozata világszinten a harmadik, Európában pedig a leghosszabb aktív széria: a  mieinket csak Algéria és Kolumbia előzte meg eddig ebben a tekintetben, az afrikaiaknak akkor 18, a dél-amerikaiaknak 16 meccs óta tartott a veretlenségük, ám előbbi az ANK-n és az azt megelőző felkészülési meccseken 24-re növelte sorozatát, amely most, a csoportkör utolsó fordulójában tört meg a Mauritániától elszenvedett vereséggel.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar válogatottnál csak a kolumbiainak hosszabb a veretlenségi sorozata, Luis Díazék 2022 februárjában, Argentínától szenvedtek vereséget, azóta 19 meccsen (nyolc vb-selejtező, 11 felkészülési találkozó) 14 győzelem és öt döntetlen a mérlegük.

Magyar válogatott
2023.11.17. 11:29

Messiéket megelőztük, már csak Algéria és Kolumbia a magyar válogatott előtt

Marco Rossi csapatának nevéhez köthető a harmadik legtöbb meccset számláló aktív veretlenségi sorozat.
Minden más foci
2024.01.23. 20:21

Afrika-kupa: elképesztő hajrában harcolta ki a továbbjutást Kamerun, Mauritánia pedig csodát tett

Ghána után Algéria is elbúcsúzott – egy korábban ANK-meccset nem nyerő csapat ejtette ki.

 

Legfrissebb hírek

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2026.04.14. 18:22

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
2026.04.11. 10:52

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.04.09. 23:22

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
2026.04.09. 06:52

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Engem hosszú évekig jegeltek!” – emlékszik pályája egy csöndes korszakára a vele készült videóban Détári Lajos

Magyar válogatott
2026.04.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik