Születésnap: a 60 éves Kiprich Józsefet köszöntötték

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 07:45
null
Kiprich József 60 éves lett (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik!<br />
A tatabányai futball-legenda klubtársak, barátok körében vette át Orbán Viktor miniszterelnök ajándékát és köszöntőlevelét.

A pompás új tatabányai sportcsarnok adott otthont annak az ünnepségnek, amelyen hétfőn felköszöntötték Kiprich Józsefet, a helyi futballélet emblematikus alakját, aki 70-szer szerepelt a magyar válogatottban, részt vett a mexikói világbajnokságon és klublegenda lett a holland Feyenoordnál is. A futballisták között ott volt például Kiss Imre, P. Nagy László, Szabó György, Csapó Károly és az összejövetelt szervező, Jakab János, de más sportágak tatabányai klasszisai is megjelentek, így a házigazda Marosi László volt kézilabdázóként, Dala Tamás egykori vízilabdázóként, Buzgó József, lapunk korábbi főszerkesztője, mint egykor Tatabányáról indult öttusázó.

Köszöntőbeszédet mondott Sámuel Botond, a Tatabányai SC elnöke, megemlítve, hogy az NB III-ból az NB II-be igyekvő jelenlegi „Bányászban" is játszik Kiprich, a népszerű „Kipu" fia, Dávid (és ott játszott korábban a másik fia, Dániel is). Felszólalt és méltatta az ünnepeltet Bencsik János, Tatabánya országgyűlési képviselője, korábbi polgármestere is, majd Jakab János átadta a születésnaposnakOrbán Viktor ajándékát, Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a magyar futballhagyomány nagykövete pedig felolvasta a kormányfő köszöntőlevelét.

Ebben szó esett Kiprich emlékezetes két góljáról a mexikói kijutásról döntő bécsi vb-selejtezőn, rotterdami sikereiről és aminiszterelnöksok meccsnézéssel és pecázással eltöltött szép évet kívánt az egykori klasszisnak, aki elmondta, hogy közelmúltbeli balesete után lábadozik, de örömmel jött a találkozóra és nagyon hálás a köszöntésekért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik