Légiósok: így telnek a magyar tehetség napjai a Románál

H. K.H. K.
2020.10.28. 10:42
null
Megyeri Gábor beszélt a római napokról (Fotó: Földi Imre, archív)
Megyeri Gábor, a Roma labdarúgócsapatának 17 esztendős magyar kapusa a beol.hu-nak ecsetelte eddigi tapasztalatait az olasz klubbal kapcsolatban.

 

Mint ismert, a Budapest Honvéd néhány hete jelentette be, hogy kölcsönadta a „farkasoknak” Megyeri Gábort, aki egyelőre a Roma tartalékcsapatában kap lehetőséget.

A tehetséget (és a teljes Primavera-együttest) a koronavírus-járvány miatt egy hotelben szállásolták el.

„Innen járok át a klub edzőkomplexumába, ahol a felnőttek is készültek. Három füves és ugyanennyi műfüves pálya van itt, mi hét közben műfüvön edzünk. Napi egy edzésen veszünk részt, de az sokszor két, két és fél óráig is eltart. A járvány miatt nem vagyunk bezárva a hotelbe, ám nem járkálunk összevissza, viszont ha dolgunk van a városban, maszkkal nyugodtan kimehetünk” – mondta el Megyeri a beol.hu-nak.

A Honvéd kapusa azt is elárulta, a rómaiaknál nem sokan tudnak angolul.

„A svéd válogatott kapus Robin Olsennel alakult ki a legszorosabb kapcsolat, akivel egy másik edzés keretében is együtt dolgozhattam. Nagyon rendes, tud angolul. Csak jókat mondhatok a kapusedző Alessandro Cesarettiről is, kedvel és bár ő sem tud angolul, igyekszik velem kommunikálni. Azt tudni kell, hogy a csapatban nem sokan beszélik az angolt.”

A tehetség a terveiről is szót ejtett.

„Először a Primavera kezdőjébe akarom mihamarabb beverekedni magam, egy sráccal kell megküzdenem, majd szeretnék minél közelebb kerülni a nagycsapathoz.”

Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
13 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19
Ezek is érdekelhetik