Légiósok: Büszke vagyok arra, hogy a Fener családhoz tartozhatok – Szalai Attila

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 18:02
null
Szalai Attila eddig remek teljesítményt nyújt az új csapatában (Fotó: AFP)
Mint ismert, a 23 éves, nyolcszoros magyar válogatott védő, Szalai Attila januárban négy és fél évre szóló megállapodást kötött a török Fenerbahcéval. Légiósunk remekül mutatkozott be új együttesében, három lejátszott mérkőzés után három győzelmet mutathat fel a Süper Ligben. Az újonnan szerződtetett Szalai Attilával a török klub hosszabb interjút közölt a honlapján.

 

„Szeretném megköszönni a Fenerbahce szurkolóinak azt a hatalmas szeretetet, amellyel érkezésemkor fogadtak. Nagyon boldoggá tett” – olvashatók Szalai Attila szavai a klub honlapján.

„Nagyon örülök annak is, hogy sikeres heteken vagyunk túl.Jó úton haladunk, amelyről nem szeretnénk letérni. Nagyon boldoggá és büszkévé tesz, hogy ennek a családnak a részese lehetek. Alig várom, hogy a legjobb teljesítményemmel segíthessem ezt a fantasztikus klubot.”

„Mindig is a kemény munkában hittem. Ilyen a mentalitásom” – tette hozzá Szalai Attila, aki bízik benne, hogy folytatják ragyogó szériájukat (a Fener az utóbbi időben remekel, sorozatban kilenc veretlen meccsnél jár a bajnokságban, ezek közül nyolcat meg is nyert, így 48 ponttal a liga élén áll).

A magyar válogatott védő elismerően beszélt a február 6-i Fenerbahce–Galatasaray török derbiről.

„Ezt a derbit jól ismerik az egész világon, az egyik legnagyobb mind közül. Mi, futballisták izgatottan várjuk ezt a mérkőzést, sokat jelent nekünk. Hatalmas küzdelemre számítok, s jó eredményt szeretnénk elérni” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy mindnyájan tisztában vannak vele, mit jelent ez a derbi ennek a klubnak és szurkolóinak.

Az átigazolása kapcsán megjegyezte, több csapat is érdeklődött iránta, de örül, hogy végül a Fenerhez került.

„A szurkolóknak tetszett, ahogyan játszottam az első három mérkőzésen. Szeretném ezt folytatni. Szeretnék mindent megadni a csapatnak!”

A jövőjét illetően elismerte: természetesen mindenki a három topliga valamelyikébe vágyik, és ezzel ő sincsen másképp. Arról is beszélt, az ő szemében Virgil van Dijk a világ legjobb védője, akit folyamatosan tanulmányoz a sérülése előtti időszakából.

A válogatott kapcsán elmondta: nagyszerű év áll a magyar nemzeti csapat mögött, s talán a kontinens három legjobb együttesével fognak megmérkőzni a mieink ez Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik