Légiósok: „A magyarok hőse és legbriliánsabb tehetsége” – az Asban Szoboszlairól

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 13:02
null
Szoboszlai Dominikot Madridból hívják? Az AS szerint remek üzletet csinálna a megszerzésével a Real Madrid (Fotó: Micheller Szilvia)
Szoboszlai Dominik a Real Madrid érdeklődése miatt kivár a klubváltással – erről ír a madridi illetőségű As szombati száma. A sportlap egy egész oldalas összeállítást szentel a magyar középpályásnak. A cikk szerint hiába tűnt úgy, hogy már a téli átigazolási időszakban Németország, egészen pontosan Lipcse felé veheti majd az irányt, a futballista és menedzsmentje inkább a nyári átigazolási időszakot tűzte ki a klubváltásra. Ennek oka pofonegyszerű: az Európa-bajnokságon nyújtott jó teljesítménnyel még több klub figyelmét keltheti fel, és olyan ajánlatok is befuthatnak Szoboszlaiért, amelyre eddig nem is gondoltak a körötte lévők.

Az As Magyarország hőseként, az ország legbriliánsabb tehetségeként jellemzi a 20 esztendős Szoboszlait, aki pénteken már az újság címlapjára is került. A szombati cikk szerzője, Carlos Forjanes arról ír, hogy bár a játékos környezetében élők és az újságírók arról pletykálnak, Szoboszlai az RB Leipzig játékosa lehet hamarosan, a futballista menedzsmentje úgy döntött, inkább kivár a klubváltással – ennek fő oka pedig a Real Madrid egyre konkrétabb érdeklődése.

Szoboszlai Dominik és a Nemzeti Sport pénteki címlapja az AS nyomtatott verziójában (A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ)
Szoboszlai Dominik és a Nemzeti Sport pénteki címlapja az AS nyomtatott verziójában (A KÉPRE KATTINTVA NAGYÍTHATÓ)

A cikk – amely a printben megjelent verzióhoz képest némi eltéréssel, de az As online kiadásában is megjelent, sőt a délelőtti órákban főanyag is volt – megjegyzi, Szoboszlaiért 25 és 30 millió euró körüli összeget kellene kifizetni. S bár a Red Bull Salzburg és az RB Leipzig „unokatestvérek, nem testvércsapatok”, ezt bizonyítja Erling Haaland példája is, akit az osztrákok végül a Borussia Dortmundnak adtak el, és így most a Leipzig egyik fő riválisánál szerepel.

Hozzáteszik, Szoboszlainak semmi oka arra, hogy kapkodjon a klubváltással. Az Izland elleni siker azt jelenti, hogy Magyarország ismét résztvevője lehet az Európa-bajnokságnak, a részben Budapesten rendezendő tornának pedig a középpályás lehet az egyik „feltörekvő csillaga” és magyar „főszereplője” – ezzel pedig még több csapat figyelmét felkeltheti, olyan ajánlatokat kivívva magának, amilyenekre korábban nem is biztos, hogy gondolni mertek volna a környezetében.

Szoboszlai megszerzése mellett a Madrid szintjén „akciós ára” illetve a kora, és így óriási fejlődési potenciálja szól Forjanes szerint. A spanyol lap megszólaltatta a Nemzeti Sport külsős munkatársát, Farkas Mátét is. A lapunk pénteki, az Izland elleni sikert ünneplő címlapjával illusztrált anyagban többek között azt írják Szoboszlairól, „úgy tartják, az ország gyémántja.” Felidézik, már 17 évesen bekerült a köztudatba azzal, hogy a két évvel idősebbek között, az U19-es válogatottban lett alapember. A tavalyi, Szlovákia elleni Eb-selejtezős „lenyűgöző” góljával pedig országos elismertsége és népszerűségre tett szert.


Az as.com címlapja szombaton délelőtt 11 órakor
Az as.com címlapja szombaton délelőtt 11 órakor

„Ahogy egyre több lehetőséget kapott Salzburgban, úgy javultak a statisztikai mutatói és úgy lett egyre karizmatikusibb is. A teljesítménye és az önbizalma kombinációjának köszönhetően a közvélemény kedvence. Már 19 évesen egyértelműen az első számú magyar futballista lett, aki hétről hétre a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában is bizonyít” – idézi kollégánkat az As, kiemelve, hogy a BL-érát tekintve Szoboszlai a sorozat legeredményesebb magyar gólszerzője – mindezt úgy, hogy tényleg nagyon-nagyon fiatal.

A cikk még egyszer megpendíti a német vonalat, példaként a dortmundi Jadon Sanchót és a nyáron a Leverkusen mezét a Chelsea-ére váltó Kai Havertzet említve, akik Németországban rövid idő alatt óriási fejlődésről tettek tanúbizonyságot.

„A következő lépcsőfokként jó állomás lehet Szoboszlainak is a Bundesliga. A szakértők szerint minden esélye megvan rá, hogy huszonkét-huszonhárom éves korára eljusson arra a szintre, hogy egy spanyol vagy angol élcsapatban is kezdőjátékos legyen. Az ország nagyon örülne egy topligás csapatban futballozó Szoboszlai Dominiknak. Miért ne lehetne ez a klub a Real Madrid?” – olvasható a költői kérdés az As összeállításának végén.


FRISSÍTÉS: A Nemzeti Sport megkeresésére a madridi Marca újságírója, Juan Ignacio García-Ochoa feltette a kérdést a Real Madridnál, valóban napirenden van-e Szoboszlai szerződtetése.

A 13-szoros BL-győztes klub egyenes választ adott, és közölte, hogy bár nagyszerű futballistának tartják Szoboszlait, pillanatnyilag nem szerepel a neve a listájukon, más ugyanis jelenleg a prioritás. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne változhatna az álláspontjuk…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik