DAC: Történelmet szeretnénk írni – Kalmár Zsolt

DUDUCZ TIBOR (Szenice)DUDUCZ TIBOR (Szenice)
Vágólapra másolva!
2020.09.22. 07:25
null
Kiválóan teljesít a DAC középpályása, Kalmár Zsolt, aki a legutóbbi két bajnokiján egyaránt kétszer-kétszer talált az ellenfelek kapujába (Fotó: Lelkes Ernő)
A Senica elleni győztes bajnokin két gólt szerző és gólpasszt adó dunaszerdahelyi karmester, Kalmár Zsolt vezeti a góllövőlistát a Fortuna Ligában, a csapata előnye pedig immár nyolc pont a Slovan előtt.


Sorozatban hetedik idénybeli bajnoki győzelmét szerezte meg vasárnap a DAC, amikor 4–2-re felülmúlta idegenben a Senica csapatát, így a dunaszerdahelyiek továbbra is pontveszteség nélkül vezetik a Fortuna Ligát. Bernd Storck együttese ezúttal is rendkívül hatékony futballal rukkolt elő, minden dicséretet megérdemel – erre mi történik a fárasztó szenicei mérkőzés után? A német szakvezető visszaküldi a játékosokat a pályára futni...

Még a DAC legnagyobb erőssége, a két gólt szerző és egy gólpasszt adó Kalmár Zsolt sem volt kivétel, aki enyhén sántítva rótta a köröket.

„A mérkőzés utáni regenerálódás a legfontosabb – ismerte el a 18-szoros válogatott magyar középpályás. – A futás után jön még öt-hat perc a jégkádban. Ha mindent megcsinálsz, már másnap sokkal frissebb leszel, s kedden nem fáradtan ébredsz.”

Honfitársunk ezúttal is jelentős szerepet játszott csapata győzelmében, a 90. percben azonban le kellett cserélni, mert ellenfele egy belépőnél sebet ejtett a jobb bokája felett. Ez azonban cseppet sem zavarta. Sőt a dunaszerdahelyieken nyomát sem lehetett látni annak, hogy csütörtökön még embert próbáló Európa-liga-selejtezőt játszottak a cseh Jablonec csapatával (a 120 perces kemény csatában 5–3-ra nyertek, így kivívták a továbbjutást).

„Mindennek az alapja a jó felkészülés – magyarázta Kalmár Zsolt. – Miután Bernd Storck szakvezető Dunaszerdahelyre érkezett, heti nyolc-kilenc edzésünk is volt. Természetesen amikor háromnaponta játszunk, nem edzünk annyit. De nagyon jó erőnléti állapotban vagyunk, a hetvenedik perc környékén még mindig rá tudunk tenni egy lapáttal. Őszintén, meg lehet szokni, hogy heti három meccsünk van. Hiszen minden játékos játszani szeret, a meccseket várja. Remélem, hogy még sokáig nem változik a programunk, s a nemzetközi kupaporondon is talpon maradunk.”

A DAC csapatkapitánya, egyben legértékesebb játékosa – a transfermarkt.de oldal 900 ezer euróra, azaz csaknem 325 millió forintra becsüli a piaci értékét – szerint a sűrű programban nagyon fontos szerep jut a helyes táplálkozásnak is: „Minden az energiabevitelen múlik. A cél az, hogy néhány nap múlva már ismét teljes erőbedobással tudjak játszani. Amióta a DAC-ban játszom, rendszeresen konzultálok táplálkozási szakértővel. Mindent megteszek, hogy ezen a téren is fejlődjek, s feljebb tudjak lépni.”

Ami a szenicei bajnokit illeti: Kalmár Zsolt elismerte, jól kezdtek, aztán kicsit könnyelműsködni kezdtek, amire majdnem rá is fizettek.

„Megbeszéltük a tapasztalatokat, ilyet csak akkor tehetünk, ha mondjuk már három-négy góllal vezetünk – mondta lapunknak. – Sikeréhesen, motiváltan jöttünk ki az öltözőből a szünet után, sőt megtudtuk azt is, hogy csak egy pontot szerzett a Slovan, amely kettő kettes döntetlent játszott a Zilina ellen. Mindent beleadtunk, hogy el tudjunk húzni a pozsonyi ellenlábasunktól. Újabb nagyszerű meccset nyertünk meg.”

A duplázó Kalmár Zsolt már hét gólnál tart, így vezeti a Fortuna Liga góllövőlistáját, de a „lábában volt” a harmadik gól is Szenicén...

„Még két ígéretes szabadrúgásom volt, de a hazai kapus, Tomás Frysták a helyén volt – emlékezett honfitársunk. – Aztán ott volt még egy ellenem elkövetett szabálytalanság a tizenhatoson belül, biztosra veszem, hogy az tizenegyes volt. Ha lett volna videobíró, két tizenegyest is rúghattunk volna a Senica ellen. Egy hét alatt kétszer is szabadrúgásból találtam be, de ez nem véletlen, minden meccs előtt tízet-tizenötöt rúgok, az edzéseken is jól mennek ezek a lövések.”

A Fortuna Liga 7. fordulója után továbbra is százszázalékos a DAC, amely a nagy rivális Slovant már nyolc ponttal előzi meg.

„Jól néz ki a tabella – így Kalmár Zsolt. – De nem szeretnénk magunkat elbízni. Fiatal csapat vagyunk, minden meccset meg akarunk nyerni. Muszáj odafigyelnünk, továbbra is keményen, alázatosan kell dolgoznunk, aztán az idény végén meglátjuk... Most fújunk egyet, aztán jön a csütörtöki, LASK elleni idegenbeli Európa-liga-selejtező. Ismét történelmet szeretnénk írni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik