Vitális Milán hosszabbított a DAC-cal – hivatalos

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
2024.05.21. 16:05
Vitális Milán már alá is írta új szerződését (Fotó: DAC)
Mint lapunk már hétfőn jelezte, a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahely a hivatalos oldalán bejelentette, hogy hosszabbított Vitális Milánnal. A magyar játékos 2027. június 30-ig érvényes szerződést írt alá a sárga-kék csapattal.

 

Vitális Milán 2022 szeptemberében lett a DAC játékosa, ám a 2022–2023-as idény végéig a Győri ETO-ban maradt kölcsönben. A nemrég befejeződő idényben szerepelt először a sárga-kék színekben, 24 bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett, és a csallóközi csapat egyik meghatározó játékosa lett.

Két éve 2025 nyaráig szóló szerződést kötött Vitális, most a felek megegyeztek az együttműködés újabb két évvel, tehát 2027. június 30-ig szóló meghosszabbításában.

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak az új szerződéssel kifejezett bizalmáért. Remek idény van mögöttünk, és nagyon bízom benne, hogy a következőben még komolyabb erőt mutatunk. Személy szerint rendkívül örülök a folytatásnak, úgy szeretnék teljesíteni, hogy viszonozzak mindent, amit eddig a DAC-tól kaptam. Ahogy azt többször is elmondtam, az eddigi teljesítményemmel még nem értem el a lehetőségeim csúcsát, jobban is tudok futballozni, és pontosan ez is célom a legközelebbi időszakra”nyilatkozta a klub honlapján az új kontraktusa aláírását követően Vitális.

„Milán múlt nyáron remek benyomást tett ránk a felkészülés során. Az új edzői stáb érkezése után kulcsemberré vált, több klub is érdeklődik a szolgálataiért. Ennek ellenére Milán megértette, hogy a DAC a megfelelő klub számára a pályafutása ezen szakaszában, és boldogok vagyunk, hogy 2027-ig sikerült meghosszabbítanunk a szerződését“ – mondta Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

 

Legfrissebb hírek

A DAC edzője: Meg kell nyernünk a saját meccseinket, aztán a végén kiderül, mire lesz ez elég

Minden más foci
13 órája

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
2026.04.12. 19:52

Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

Minden más foci
2026.04.12. 10:30

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
2026.04.10. 16:18

Kukely Annával hosszabbított a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.04.09. 20:11

NS-infó: az olasz klub megvásárolja a magyar U-válogatott középpályás játékjogát

Légiósok
2026.04.09. 13:40

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.04.07. 10:26
Ezek is érdekelhetik