Novothny Soma: A gólom nagy lökést adhat a következő hónapokra

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.18. 12:55
Novothny Soma (Fotó: Ruch Chorzów/Twitter)
Novothny Soma bízik benne, hogy az első gólja új klubjában lendületet ad neki a folytatáshoz, s csapatával sikerül kiharcolnia a bennmaradást.

A lengyel élvonalban szereplő Ruch Chorzów 29 éves magyar támadója szombaton a Gornik Zabrze elleni sziléziai derbin talált be. A 82. percben csereként lépett pályára, négy perccel később pedig fejjel volt eredményes, csapata ugyanakkor 2–1-es vereséget szenvedett. (VIDEÓ ITT!)

„Vegyes érzéseim vannak, hiszen a mi helyzetünkben szinte megengedhetetlen, hogy hazai pályán ne szerezzünk pontot” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Novothny Soma, aki egy hónappal ezelőtt érkezett a klubhoz, miután közös megegyezéssel szerződést bontott az NB II-ben szereplő Vasassal.

A csatár elárulta, ennyi idő kellett is neki a beilleszkedéshez, a csapattársak az elején ugyanis nem igazán voltak hajlandóak vele angolul kommunikálni, de ez mára azért megváltozott.

Novothny megjegyezte, a válogatott szünetben a szakmai vezetőségnek több ideje lesz, várhatóan sokat gyakorolják majd a támadásvezetéseket, és így ő is jobb teljesítményre lehet képes.

„Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de a fantasztikus szurkolótáborunk hisz bennünk, mi pedig mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. A gólom nagy lökést adhat a következő hónapokra, és remélem, még több találattal vagy gólpasszal tudom segíteni az együttest” – fogalmazott a magyar futballista.

A Ruch a kiesést jelentő, utolsó előtti helyen áll a 18 csapatos lengyel élvonalban.

Légiósok
2024.03.16. 20:00

Lengyelország: Novothny Soma megszerezte első gólját a Ruch Chorzówban

Nem áll jól a csapat, jelentős a lemaradása a bennmaradásért zajló harcban.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11