Bundesliga: Szalai Attila édesapja szerint fia meg fogja kapni a bizalmat a klubjánál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 10:16
null
Szalai Attila kevés lehetőséget kap a klubcsapatában (Fotó: Szabó Miklós)
Idősebb Szalai Attila bízik abban, hogy fia a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheimben megkapja majd a bizalmat, és az eddiginél több játékpercet ad neki a profi edzői stáb.

 

„Senki sem számított arra, hogy ennyire keveset játszatják – mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére a 25 éves belső védő édesapja. – Igazából szerintem sokan nem értik, hogy miért nem játszik, amikor Jorge Jesus vagy Marco Rossi vezető szerepet ad ennek a fiúnak, és meg is felel ennek.”

A korábbi válogatott labdarúgó kiemelte, nem az ő dolga bírálni az edzők munkáját, de ezen a helyzeten változtatni kell, illetve szerinte már tavaly sem volt rendben a Hoffenheim védelme, és csak egy hajszálnyira voltak a nagyobb problémáktól.

Az interjúban szóba került Szalai Attila szerencsétlen öngólja a Freiburg ellen a Bundesliga 1. fordulójában, ám édesapja szerint a csapattársáról rápattanó, nem szándékos labdaérintésből származó találat nem számít öngólnak. Elmondása szerint a védők és a kapusok játékában benne van, hogy egy ilyen megmozdulásból a saját kapujában landol a labda. Szalai azt is elmondta, hogy Attilának most van lehetősége fejlődni, mivel a sorozatterhelés mellett nem volt ideje az ilyen jellegű fejlesztésre, hiszen egy-egy tétmérkőzés között szinte csak az átmozgatásra van kapacitás. Mindemellett azt is megjegyezte, nem véletlenül esett a választás erre a klubra, és nem gondolkoznak más út keresésén.

„Hosszú távú szerződése van, biztos vagyok benne, hogy meg fog küzdeni a helyéért, és meg fogja kapni a bizalmat is. Nem gondolkozunk ilyenben, hogy mi lehet a másik út. Persze, ha holnap odajön Klopp és azt mondja »figyelj, kell még egy magyar a csapatba, legyen az egy védő«, akkor biztos mindenki elgondolkozik rajta” – jegyezte meg viccesen utalva a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool trénerére.

A válogatottal kapcsolatban elárulta, az elmúlt három évben folyamatos építkezést és fejlődést lát Marco Rossi szövetségi kapitány alakulatán, emellett bízik benne, hogy felépülnek azok a játékosok, akik most nem tudtak segíteni a csapatnak és „még jobban összeáll ez a brigád”. Akkor ugyanis bennük lehet a kiugró eredmény, mivel az előző kontinenstornán sem voltak messze a továbbjutástól. Ugyanakkor az eddigi fejlődés nem nyilvánulhat meg törvényszerűen az eredményekben, mivel az Európa-bajnokságon nagyon erős mezőny gyűlik össze. Mindenesetre meglátása szerint a nemzeti csapat jelenlegi mentalitása még nagyon messzire repítheti a társaságot.

A 2024-es németországi Eb-re a magyar válogatott veretlenül, csoportelsőként jutott ki, a csoportkör sorsolását jövő szombaton tartják Hamburgban.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
7 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
17 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik