Kép: Szoboszlai aranyos gesztusa – megajándékozta korábbi edzőjét

K. B.K. B.
2023.07.05. 17:00
null
Szoboszlai Dominik és Kovács Attila (Fotó: PoolBarátok)
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool újdonsült magyarja, Szoboszlai Dominik Magyarországra utazott, és kedden édesapjával, Zsolttal, valamint menedzserével, Esterházy Mátyással közös sajtótájékoztatót tartott. Labdarúgó-válogatottunk csapatkapitánya meglátogatta nevelőegyesületét, a Főnix Gold FC-t, s általa aláírt mezzel lepte meg korábbi mesterét, Kovács Attilát, aki hatalmas Liverpool-szurkoló.

A PoolBarátok a Facebook-oldalán osztotta meg az aranyos történetet. Az írják, hogy Kovács Attila gyakorlatilag születése óta ismeri Szoboszlai Dominikot, édesapja, Zsolt jó barátja, egyben a Főnix Gold FC egyik első trénere, Dominikot is edzette.

A fotón jól látszik, hogy Kovács Attila vállán Liverpool-tetoválás van. Nem most került oda, régóta hatalmas szurkolója a „vörösöknek”, jó ideje tagja a Liverpool FC hivatalos magyarországi egyesületének, az OLSCH-nak.

Az egyik képen az látható, ahogy a válogatottunk csapatkapitánya átadja neki az általa aláírt 8-as számú Liverpool-mezt, míg a másikon az, ahogyan Kovács Attila Liverpool-mezt írat alá Steven Gerrarddal. Most már két 8-as dressze van!

SZOBOSZLAI DOMINIK A LIVERPOOL JÁTÉKOSA
MINDEN CIKKÜNK SZOBOSZLAI DOMINIKRŐL!
Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpoolhoz – hivatalos
Szoboszlai: Gerrard miatt is nyolcas akartam lenni
Esterházy Mátyás: A nyolcas mez a tisztelet, a bizalom jele Dominik iránt
Szoboszlai a Liverpool tizenegyedik magyarja
Jürgen Klopp: Mi is ugyanannyira izgatottak vagyunk, mint ő
Marco Rossi: Szoboszlai fejlődése segítség a magyar válogatottnak
Szoboszlai videóban mutatta meg a Liverpool-szurkolóknak, hogyan kell kiejteni a nevét
Mutatjuk Szoboszlai első napját a Liverpoolnál képekben
Szoboszlai Dominik: Lehet, hogy Haalanddal szomszédok leszünk
Ezt Puskás sem élte át – Szöllősi György jegyzete
Szoboszlai Dominik: Az a cél, hogy megnyerjem az El-t a Liverpoollal
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29

Felkészülés: Kerkez gólpasszt adott, a Liverpool kettővel vezetett, mégis kikapott a Leedstől

Légiósok
2026.08.03. 00:22

Szoboszlai a legesélyesebb, hogy a Liverpool csapatkapitány-helyettese legyen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.02. 14:36

Jones dühöngött, Cimikasz eldobta a karszalagot – Szoboszlait kérdezték a meccs utáni afférról

Angol labdarúgás
2026.07.31. 14:27

Szoboszlai Zsolt: Büszkének kell lenni arra, ha a világon bárhol kimondják a Szoboszlai nevet, akkor nagy eséllyel tudják, honnan jött, mit csinál

Légiósok
2026.07.31. 09:05