BABJÁK BENCE
BABJÁK BENCE
2017.06.02 19:52 Frissítve: 2017.06.03 18:58

Puskás-Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia legyőzte a Bayernt!

Az utolsó előtti percben szerzett góllal győzött a Puskás Akadémia a Bayern München ellen az U17-es mezőnyt felvonultató Puskás–Suzuki–kupa első napján, míg a Honvéd kétgólos előnyről játszott döntetlent a Sportinggal.

 

Timári hajrában szerzett gólja kellett a Bayern München legyőzéséhez (Fotó: Török Attila)

 

A csütörtöki, ünnepélyes megnyitó után péntek délután a pályán is elkezdődött a tizedik alkalommal kiírt Puskás–Suzuki–kupa, az első meccsen a Budapest Honvéd játszott a portugál Sportinggal, a másodikon a Puskás Akadémia a Bayern München ellen az egyik felcsúti edzőpályán.

Utóbbi meccsen a kiegyenlített első negyven percben kevés helyzetet dolgoztak ki a csapatok. A fordulás után aztán átvette az irányítást a házigazda, a németek kontrákra játszottak, ám egészen az utolsó percekig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel ér véget a meccs. A 79. percben viszont a korábban két helyzetet is kihagyó Timári Norman tizennyolc méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, ezzel a Puskás Akadémia legyőzte a Bayern Münchent!

„Nagyon hajtós meccs volt, az elsőben inkább a Bayern volt fölényben, a fordulás után viszont változott a helyzet – mondta a gólszerző. – Sajnos több helyzetet is kihagytam, emiatt mérges voltam magamra. Épp ezért nagy feszültség szakadt ki belőlem, amikor láttam, hogy a lövésem a hálóban kötött ki. Nagyszerű érzés volt, örülök, hogy megnyertük a meccset.”

Sovány vigasz a németeknek, hogy a szétlövést 3–1-re megnyerték.

A Honvéd gólzáporos meccsen játszott döntetlent (Fotó: Török Attila)



A Honvéd–Sporting találkozó remekül indult a kispesti fiatalok számára, még tíz perc sem telt el a meccsből, és Szenderi Norbert, valamint Kecskeméti László góljaival máris 2–0-ra vezettek. Ezt követően viszont felébredtek a portugálok, egyre inkább átvették a játék irányítását, és egy fejest követően a szépítés is összejött.

A fordulás után is a Sporting volt aktívabb, igaz, egy gyors kontratámadás, valamint Kecskeméti László újabb szép lövése után megint kettővel vezettek a kispestiek a tikkasztó melegben játszott mérkőzésen. Csakhogy tíz perccel a vége előtt büntetőből szépítettek a portugálok, a 78. percben (a torna találkozói 80 percesek) pedig a csereként beálló Filipe Sissé egyenlített.

A tornán minden találkozó után – a végeredménytől függetlenül – három-három büntetőt rúgnak a csapatok, azonos pontszám esetén (feltéve, hogy a gólkülönbség és a szerzett gólok száma is azonos) ez dönt a továbbjutásról. A torna első szétlövését a portugálok nyerték 3–2-re.

10. PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, FELCSÚT
1. FORDULÓ
BP. HONVÉD–SPORTING (portugál) 3–3 (2–1)
Felcsút, edzőpálya, 503 néző. V:
Szőts
HONVÉD: Karcagi – Simó (Zvara), Barta, Temesvári A., Szeles – Darabont – Pisont P. (Hajnal), Király O. (Soltész), Szendrei, Cipf (Kalmár) – Kecskeméti L. (Kecskeméti P.)
SPORTING: Cunha – Da Fonseca, C. Silva, Inácio, Caeiro – Fernandes, H. Santos – Gouveia (B.Santos), Cardoso (Garrido), Ceita (Sissé) – Domingues (Reis)
G: Kecskeméti L. (2), Szenderi, ill. Inácio, Reis (11.-esből), Sissé

PUSKÁS AKADÉMIA–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–0 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 867 néző. V: Karakó

PUSKÁS AKADÉMIA: Ásványi – Major, Tóth A., Bokros, Zsöllei – Góra (Ganbold), Tóth B. (Csibi), Nándori, Tamás (Papp L.) – Timári, Daróczi (Fekete O.)
BAYERN MÜNCHEN: Topic – Waidner, Cavadias, Höllen, Ezekwem – Stiller – Badzak (Tillman), Lombaya (Hawkins), Mosandl (Oudenne), Cuni – Butler (Thaler)
G: Timári
 
 

 

2021.01.13 22:24:46

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Vajon egy tíz-húsz éve megszűnt csapat emlékét őrző, faluvégi enyészetnek átadott futballpálya továbbra is „szent térnek” számít-e, vagy már lehet rá hordani trágyát, bontott téglát, tört betoncsövet?

2021.01.11 14:24:59

Labdarúgó NB II F. B.

NB II-ES PIACFIGYELŐ. Dragóner a Halinál, Szokol és Paku újra a Szparinál. A Sori elveszítette Huszákot.

2021.01.02 08:27:03

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER (szöveg), ÁRVAI KÁROLY (fotók)

Megszűnt csapatok legendái Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, a fehérgyarmati járásból.

2020.12.17 13:01:53

Labdarúgó NB II FÜZESI BÁLINT, PÓSFAI GYULA

A koronavírus-járvány közrejátszott több csapat helyezésében • Elfogadhatóan teljesített a Szentlőrinc, gyengén a DEAC.

2020.12.14 11:01:04

Labdarúgó NB II KVANDUK BENCE

Egy pontot tudott otthon tartani az őszi szezon utolsó meccsén a Pécs, de így is a második helyre lépett.