NB II: szándéknyilatkozatot tett a Cegléd, vállalják az indulást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.12. 13:01
A labdarúgó NB II 2014–2015-ös szezonjának 15. helyén végző Ceglédi VSE sajtóközleményben jelezte, a következő idényben is vállalja a másodosztályú indulást.

A kiesések és a feljutások után a 2015–2016-os évadra tizenöt csapat nevezése várható az NB II-be, így a Cegléd pénteken szándéknyilatkozatot adott be a Magyar Labdarúgó-szövetség versenyigazgatóságához, amelyben jelezte, a következő kiírásban is vállalja a másodosztályú indulást.

A feltöltési szabályok értelmében az NB III legjobb második helyezettje, a Putnok indulhatna az NB II-ben, ám az együttes erre az osztályra nem kapott licencet.

Ezek után került képbe az NB II 14. helyén végző Siófok, amely a ceglédiek megfogalmazása szerint „a tavaszi szezonban pénzügyi gondokkal küzdött, tartozásokat halmozott fel, így a szabályokat precízen betartó MLSZ vélhetően nem tud rajtengedélyt adni számára”.

Mindezek ismeretében az NB II 15. helyezettje, vagyis a Cegléd jogosult a másodosztályú tagságra.

„Mivel a Ceglédi VSE megkapta a szükséges licencet, és nincsenek tartozásai, jeleztük, hogy továbbra is vállaljuk a másodosztályú szereplést, tudomásul véve, hogy a feltöltésről az MLSZ illetékesei döntenek, a kiírásban meghatározott sorrendet figyelembe véve” – zárul a ceglédi sajtóközlemény.

A másodosztályú tagságért korábban a Kozármisleny is bejelentkezett, ám a ceglédiek az MLSZ szabályzatára hivatkozva állítják: nincs olyan határozat, mely szerint az NB III legjobb nem feljutó együttesét kell felkérni az NB II-es indulásra.

AZ NB II 2014–15-ÖS SZEZONJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Vasas FC 30 21 3 6 68–31 +37 66
2. Békéscsaba Előre 30 18 7 5 42–23 +19 61
3. Gyirmót FC Győr 30 16 11 3 54–32 +22 59
4. Mezőkövesd Zsóry FC 30 13 9 8 53–37 +16 48
5. Soproni VSE-GYSEV 30 12 12 6 46–38 +8 48
6. Szolnoki MÁV FC 30 13 7 10 50–47 +3 46
7. Szeged 2011 30 13 6 11 36–32 +4 45
8. ZTE FC 30 10 8 12 42–47 –5 38
9. Soroksár SC 30 9 6 15 32–41 –9 33
10. Szigetszentmiklósi TK 30 7 12 11 24–35 –11 33
11. FC Ajka 30 8 8 14 43–46 –3 32
12. Aqvital FC Csákvár 30 8 8 14 44–56 –12 32
13. Balmazújváros 30 8 8 14 35–52 –17 32
14. FGSZ Siófok 30 7 10 13 40–52 –12 31
15. Ceglédi VSE 30 6 9 15 33–56 –23 27
16. Kaposvári Rákóczi FC 30 5 8 17 30–47 –17 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik