NB II: a Ferencváros akadémiájáról érkezik a Soroksár új ügyvezetője

SZ. R.SZ. R.
2022.05.13. 12:55
null
Szűcs Mihály lett a Soroksár SC új ügyvezetője (Fotó: soroksarsc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a Soroksár SC, hogy a Ferencvárosi TC korábbi védője, Szűcs Mihály lesz a klub új ügyvezetője, így ő veszi át Dragóner Attila helyét.

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk az FTC NB II-es fiókcsapatának ügyvezetője, Dragóner Attila a Zalaegerszegi TE-nél folytatja pályafutását, és a zalaiak sportigazgatója lesz. A szakember távozása után a soroksári együttes most jelentette be, hogy Szűcs Mihályt nevezi ki a pozícióra.

Az újonnan kinevezett ügyvezető játékosként 1988 és 2001 között két rövidebb kölcsönjátékot leszámítva a Ferencvárost erősítette, a klubbal megjárta a Bajnokok Ligáját, valamint négyszer bajnokságot, háromszor Magyar Kupát és Szuperkupát nyert. Legutóbb az FTC akadémiájának menedzsereként dolgozott.

„Nem kellett sokat gondolkodnom ezen a lehetőségen, hiszen kézenfekvő volt – kezdte gondolatait a soroksarsc.hu-nak Szűcs Mihály. – Jól ismerem a klubot, Dragóner Attilával szinte napi kapcsolatban voltam korábban. Az FTC akadémiáján végzett munkám miatt folyamatos rálátásom volt a Soroksár SC életére. A Sorinál 90 százalékban ugyanazok az alkalmazottak, mint korábban, viszont mióta elmentem, az elmúlt öt évben rengeteget fejlődött a klub, az infrastruktúra. Minden feltétel adva van a jó munkához."

Szűcs Mihály arról is beszélt a klub honlapjának, reméli, az ő korszakában is több tehetség jut el az NB I-ig. Hozzátette, továbbra is az a céljuk, hogy játéklehetőséget biztosítsanak a tehetségeknek a másodosztályban, akik így fontos tapasztalatokkal felvértezve léphetnek tovább és mutatkozhatnak be akár az NB I-ben. „Eddig minden évben volt ilyen labdarúgónk, legutóbb Pászka Lóránd, akire nagyon büszkék vagyunk."

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
1 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
2 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
3 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
6 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
8 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
8 órája