NB I: Fel kell spannolnunk magunkat az Újpest ellen – Csercseszov

P. V.P. V.
2022.09.01. 07:29
null
Sztanyiszlav Csercseszov már előretekint az Újpest elleni derbire (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros 1–0-ra nyert a Vasas ellen a labdarúgó NB I 6. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Sztanyiszlav Csercseszov a következőket mondta az egygólos győzelemről.

„Örülhetünk ennek a győzelemnek, hiszen egyáltalán nem volt könnyű a Vasas elleni meccs. Az ellenfelünk nem akart nekünk területet hagyni, ezért igyekeztünk minél nagyobb nyomást helyezni rájuk. Ez néha sikerült, néha nem. A pontok szempontjából jó úton járunk, a játékon azonban még mindig van mit javítani. Innentől már az Újpest elleni, vasárnapi derbire koncentrálunk, fel kell spanolnunk magunkat erre a mérkőzésre.”

Hozzátette, örülne neki, ha a lilák elleni derbiket a Puskás Arénában játszanák, sokkal több szurkoló előtt, mint amennyi a Szusza Ferenc Stadionba vagy a Groupama Arénába befér.

Botka Endrét a félidőben sérülés miatt kellett lecserélni. Vele kapcsolatban elmondta, reméli, nem súlyos a sérülése, de közvetlenül a mérkőzés lefújása után még nem tudott beszélni az orvosi stábbal.

Kuttor Attila, a Vasas vezetőedzője így értékelt.

„Egy vesztes mérkőzés után az eredménnyel nem lehet elégedett az ember, de amit tudtunk, mindent megtettünk a Ferencváros ellen. Ellenfelünk egy megpattanó lövésből szerezte meg a vezetést, utána mi is lőttünk egy gólt, de az sajnos állítólag les volt. Nem azt terveztük, hogy öt védővel beállunk a kapunk elé, hiszen nekünk is voltak helyzeteink, letámadtunk, próbáltunk futballozni. Azok, akik ma pályára léptek, mindent kijátszottak magukból.”

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Vasas FC–Ferencvárosi TC 0–1(Zachariassen 17.)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,4295néző.Vezette:Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–23, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 30., kedd
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0Felcsút,Pancho ArénaDerdák Marcell1028
Zalaegerszeg–Debreceni VSC 4–2
Zalaegerszeg,ZTE ArénaVad II István2128
Augusztus 31., szerda
Paks–Kisvárda 1–3Paks,Fehérvári úti StadionAntal Péter
1604
Mol Fehérvár–Kecskemét 2–1Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
2046
Vasas FC–Ferencváros 0–1Budapest,Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
4295
Szeptember 1., csütörtök
19.00:Budapest Honvéd–Újpest (Tv:M4 Sport)Budapest,Bozsik ArénaBerke Balázs
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda642–16–8+814
2. Ferencvárosi TC44––9–1+812
3. Kecskeméti TE62317–5+29
4. Puskás Akadémia62316–4+29
5. Paksi FC522111–10+18
6. Zalaegerszegi TE52128–9–17
7. Mol Fehérvár52–37–10–36
8. Mezőkövesd61238–10–25
9. Budapest Honvéd51136–12–64
10. Vasas FC6–425–7–24
11. Debreceni VSC6–429–13–44
12. Újpest FC4–224–7–32

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
1 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
3 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
3 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
3 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
6 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
8 órája