NB I: a Vidivel bajnok edző szívesen térne vissza a PAFC-hoz

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 07:22
null
Joan Carrillo figyeli a futballt, és tanul, hogy amikor kispadra ülhet, belevághasson a munkába (Fotó: Nemzeti Sport)
A Videoton korábbi edzője, a spanyol Joan Carrillo szívesen visszatérne Magyarországra, és nem tartja kizártnak, hogy a jövőben a Puskás Akadémiát irányítsa.

 

– Hogy van?
– Köszönöm, jól – válaszolta a kérdésre magyarul Joan Carrillo, a Videoton korábbi bajnokcsapatának edzője, aki ezután spanyolra váltott.

– Mivel telnek a napjai, azóta, hogy júniusban távozott a krakkói Wislától?
– Girona tartományban, Blanesban élek, s bár éppen nem edzősködöm, így is a labdarúgás tölti ki a napjaim nagy részét. Rengeteg mérkőzést nézek, minden olyan ligát követek, amelyben korábban dolgoztam, így a spanyol mellett a magyart, a horvátot és a lengyelt is, de szoktam nézni dán meccseket is, nyitott vagyok mindenre. Igyekszem folyamatosan fejlődni, új ötleteket ellesni, hogy a következő csapatomnál még felkészültebben vághassak neki a munkának Arra is kíváncsi vagyok, hol bukkan fel egy-egy ígéretes játékos. Emellett edzőképzéssel is foglalkozom, amit szintén szívesen csinálok, amikor éppen időm van rá.

– Mi volt az oka annak, hogy mindössze tizenhat találkozó után júniusban távozott a krakkói klubtól?
– Nem voltak rosszak az eredményeink, szerettem a klubot, a játékosokat és a várost is, de anyagi problémák adódtak, amelyeket sajnos nem sikerült orvosolni. Élő szerződésem volt, azonban négy hónap telt el úgy, hogy nem kaptam fizetést, ahogy a játékosok sem, így felbonthattam a megállapodást. Élveztem az ottani munkát, ám ilyen körülmények között nem lehetett profin dolgozni. Muszáj volt lépni, a pénzemet pedig azóta sem kaptam meg.

– Mit szólt egykori csapata, a Mol Vidi Európa-liga-meneteléséhez?
– Bár a továbbjutás sajnos nem sikerült, így is fantasztikus, amit a Vidi elért. Végig megvolt az esélye, hogy ott legyen az egyenes kieséses szakaszban, felvette a versenyt a többi, nemzetközi szinten rutinosabb ellenféllel, sőt, döntetlent játszott a Chelsea-vel, szóval tényleg csak gratulálni lehet a teljesítményéhez.

– Az NB I-ben öt pont a Ferencváros előnye a Vidivel szemben. Ledolgozható a hátrány, a fehérváriaknak sikerülhet a címvédés?
– Néztem az utolsó őszi meccset, amelyen a Vidi kettő egyre nyert a Ferencváros ellen, és nem csak az elfogultság beszél belőlem, de a fehérváriaknak jobb és erősebb csapatuk van, ami ezen a rangadón is látszott. A Fradinak is erős a kerete, azonban a Vidié jobb. Más lenne a helyzet, ha döntetlennel zárult volna a mérkőzés, akkor azt mondanám, túl nagy az FTC előnye, és valószínűleg bajnok lesz, ám az ötpontos hátrány könnyen ledolgozható.

– Ha figyelemmel követi az NB I-et, bizonyára tudja, hogy a Puskás Akadémia nemrég menesztette Benczés Miklós vezetőedzőt.
– Természetesen tudok róla.

– Hallani a hírt, hogy ön is jelölt lehetne a kispadra. Tárgyalt már a klubbal?
– Erről egyelőre nem beszélhetek.

– S ha úgy alakulna, szívesen dolgozna Felcsúton?
– A családommal együtt nagyon megszerettük Magyarországot, sok barátunk él ott, ha úgy hozza az élet, természetesen szívesen dolgoznék újra az NB I-ben. Semmit nem zárok ki, a futballban tényleg bármi megtörténhet. Sohasem lehet tudni, mit hoz a holnap, ami most fekete, az másnap már fehér. A karácsonyt Gironában töltöm a családommal, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett – az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig – Komjáti András klubigazgató irányít.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik