MTK: Sokat tanulhatunk ma a Fenerbahcétól - Garami

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 18:03
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK ma 20 órakor felkészülési mérkőzésen csap össze a török Fenerbahcéval Bécsújhelyen. A mérkőzésről és a lehetőségről Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója nyilatkozott az MTK hivatalos honlapjának.

„Remek körülmények között készülhetünk, jól illeszkedik ez a néhány nap a felkészülésünkbe. Egyébként sem hagytunk volna ki egy ilyen lehetőséget, hiszen három napig edzőtáborozhatunk, és összecsaphatunk a Fenerbahcéval. Úgy alakult, hogy erős ellenfelekkel játszottunk edzőmérkőzéseket, és túl vagyunk két kemény Európa-liga-találkozón is a Senica ellen. A török sztárcsapat tele van válogatott játékossal, van esély arra, hogy nagy lesz a különbség az eredményben, de az sem kizárt, hogy szoros meccset játszunk. Egy biztos: a játékosoknak ez komoly fejlődési lehetőség, sokat tanulhatnak az ellenféltől, akik vélhetően hajtós, kemény játékra kényszerítenek minket, ez pedig mindenképpen szolgálja a bajnoki felkészülést" – nyilatkozta a szakember az mtkhungaria.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik